Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Elképesztő magyar siker! Hazai sajtok kerültek a világ legjobbjai közé

default user icon
MME
A félezernél is több induló között három magyar sajtot küldött dobogóra a 80 tagú zsűri a Párizs melletti Torusban zajló Mondial du Fromage-on, a sajtok legjelentősebb világversenyén. Ezáltal megnyílhat az út a magyar sajtok előtt a nemzetközi gasztronómiában.

A Mondial du Fromage-on a leghíresebb sajtkészítő nemzetek – mint a francia, holland, olasz – mellett számos ország képviseltette magát, újdonságnak számított Magyarország, Brazília és Japán. A versenyre mintegy 600 sajtkülönlegességet neveztek, amit zárt ajtók mögött, 80 tagú zsűri bírált.

„Még felfoghatatlan számunkra, hogy ekkora sikert értünk el. Óriási izgalommal vártuk az eredményhirdetést, amikor a brazilok valamilyen kategóriában helyezést értek el, azonnal karnevált csináltak, hangosan éljeneztek, zenéltek, és ebben a felfokozott hangulatban született meg a Magyarországot érintő döntés: a keménysajtok kategóriájában a Ranolder aranyérmet, a 9 hónapig érlelt Pater ezüstérmet kapott, a félkemény kategóriában pedig a Panarella harmadik lett. Fantasztikus visszacsatolás ez számunkra, hiszen sok évvel ezelőtt éppen ezért indítottuk el Magyarországon a Nemzetek Sajtversenyét, hogy a hazai közönséggel minél több különlegességet megismertessünk, és a magyar sajtok pedig bekerüljenek a nemzetközi gasztronómia vérkeringésébe. A tavalyi év hozta a fordulatot, akkor hívtuk meg hazánkba Roland Barthélemyt – a világ legismertebb sajtlovagja, sajtmester, a Mondial du Fromage elnöke –, aki a magyar megmérettetés győztesét, a Ranoldert delegálta a most zajló világversenyre. Lehetőségünk volt több különlegességgel nevezni; a Sümegtej Ranoldere mellett a Paterre és a Panarellára esett a választásunk, és mindegyik dobogós lett” – mondta Gábossy Ádám, a magyarországi Nemzetek Sajtversenyét szervező SZEGA Camembert Kft. ügyvezetője.

A sajtok Bocuse d’Or-jának nevezett Mondial du Fromage-on hatalmas az érdeklődés a magyar sajtok iránt. A franciák, olaszok, németek és az amerikaiak komoly potenciált látnak benne.

„Már most, a háromnapos esemény alatt komoly tárgyalások kezdődtek, hogy több ország forgalmazná a magyar sajtokat. A francia, olasz, német és amerikai ízvilághoz nagyon passzolnak a nyertes sajtjaink. Úgy gondolom, hatalmas lépést tettünk abba az irányba, hogy a magyar borokhoz hasonlóan a magyar sajtokat is megismerje a világ. Nagy szerepük lenne a népszerűsítésben a hazai TOP éttermeknek, ők egy másik utat tudnának nyitni a nemzetközi siker fel. Ugyanis ha az ételsoraikhoz magyar sajtokat használnának, akkor a külföldi vendégek megismernék, vásárolnák a sajtkülönlegességeinket. A hazai tejgazdaságban és sajtkészítésben feltétlenül megvan a potenciál arra, hogy egyre több, jó minőségű terméket állítson elő” – tette hozzá Gábossy Ádám.

Mondial du Fromage 2017.

Keménysajt kategória

Ranolder - 1. helyezett
Pater - 2. helyezett

Félkemény sajt kategória

Panarella - 3. helyezett

Ranolder

A kimagasló természeti adottságokkal rendelkező Balaton-felvidék északi határán, a 13. századi múltra visszatekintő sümegi vár szomszédságában helyezkedik el a Ranolder sajtokat előállító sajtüzem.

A több generáció óta családi tulajdonban lévő, 1000 ha méretű gazdaság saját marhaállománnyal rendelkezik, amely napi szinten látja el friss tejjel az üzemet.
Sajtmestereink nemzedékeken átívelő tapasztalattal és szenvedéllyel készítenek minőségi kézműves tejtermékeket. A sajtokat különféle érési fázisban gondosan ellenőrzik, így biztosítva, hogy kizárólag a legjobb minőségű termék kerülhessen a családok asztalára. Ranolder János püspök nevét méltán viselő sajtkülönlegességek a minőséget, a hagyományt, és a sajtkészítés szeretetét képviselik. 

A tökéletes megjelenésű vékony kéreg rugalmas tésztát rejt magában. Illata jellegzetes, komplex aromaskálán mozog. Különleges, karakteresen telt, rendkívül sokrétű ízvilága hosszan tartó gasztronómiai élményt nyújt, melyben az erdei természet és a pörkölt mogyoró íz jegyeit fedezhetjük fel.

PATER

Magyaralmás a Balaton északkeleti szomszédságában, az egykori királyi város, Székesfehérvár mellett helyezkedik el. A terület kíváló mikroklímája, valamint páratlan állat- és növényvilága évszázadok óta segíti a mezőgazdasággal és állattenyésztéssel foglalkozó gazdák életét. A kellemes környezeti adottságoknak, az ősi recepteknek, illetve a nagy gondossággal és szakértelemmel kitermelt tejnek köszönhetően, kiváló minőségű érlelt sajtokat és tejtermékeket állítnak elő a modern, dinamikusan fejlődő magyaralmási gazdaságban. A Pater kézműves sajtok készítése során, sikeresen ötvözik a hagyományos apátsági sajtgyártás kultúráját a modern technológiával. A premontrei apátság történelmi távlatokból is megvizsgálta és alátámasztotta ezen minőségi sajtok receptúráját.

Tiszta és harmonikus illata diszkrét keleti fűszerekre emlékeztető jegyekkel párosul. A sajttészta textúrája merev, nehezebben vágható, felületén elszórtan kristályok találhatóak. Szájban finoman olvad el, aromája rendkívül gazdag, jól strukturált, hosszantartó. Ízei közül kitűnnek a kesúdióra, a lágy pörkölésű dióra, a sós karamellára, valamint az aszalt mangóra és ananászra emlékeztető íz jegyek.

Panarella 

Olasz stílusjegyeket magán hordozó, félkemény kézműves sajt, mely legalább 6 hetes érlelést követően kerül a fogyasztók elé. A világossárga sajttészta metszéslapját néhány erjedési röglyuk díszíti, textúrája puha és rugalmas. Enyhén édeskés ízvilágú sajttésztájába különleges íz épül be a kérget borító penésznek köszönhetően.

ÚJABB HAZAI SIKER! MAGYAR TAGOKAT VÁLASZTOTTAK A LEGJOBB SAJTMESTEREK KÖZÉ >>> 
MAGYAR ÉTELEKTŐL BORZONGANAK A KÜLFÖLDIEK - BUDAPESTRE ÉRT A BIZARR ÉTELEK SOROZAT >>> 
5 NYOMOS ÉRV, AMI UTÁN MÉG JOBBAN MEGSZERETED MAJD A SAJTOKAT! >>> 
13 EXTRÁN SAJTOS RECEPT AZOKNAK, AKIK IMÁDJÁK HA RÁSÜL VAGY HA NYÚLIK >>> 

Ezek is érdekelhetnek

Friss