Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Diós tiramisu

210 perc
bonyolult
megfizethető
8 adag
Hozzávalók
Allergének
  • Glutén
  • Tojás
  • Tej
  • Diófélék

Elkészítés

1.

A tojásokat szétválasztjuk. A sárgájákat kikeverjük a cukor 2/3 részével, a fehérjét kemény habbá verjük 1 csipet sóval és a megmaradt cukorral, majd a sárgájás keverékhez forgatjuk. Ha már márványos, hozzászitáljuk a diós-lisztes-sütőporos keveréket. A tésztamasszát egy 26 x 24 cm-es tepsibe simítjuk, és 180 fokos sütőben 10–12 percig sütjük. Hagyjuk kihűlni, majd a kávélikőrrel meglocsoljuk, és félbevágjuk.

2.

A krémhez vízgőz fölött felolvasztjuk a fehér csokoládét. A mascarponét elkeverjük a tejjel és a kávélikőrrel, majd óvatosan hozzáforgatjuk az olvasztott csokoládét. Hozzáadjuk a durvára vágott, pirított dió 2/3 részét. Belereszeljük a kávés csokit és a narancs héját.

3.

Az egyik lap piskótát tálba fektetjük, és a krém felét rásimítjuk. A következő piskótalapot és a megmaradt krémet ráhelyezzük. Néhány evőkanál kakaóporral meghintjük, és a megmaradt pirított dióval díszítjük. Végül legalább 3 órára a hűtőbe tesszük.

A piskótát süthetjük légkeveréses sütőben 160 fokon, így a sütési idő lerövidül, a tészta 8 perc alatt elkészül. Gyerekbarát tiramisut is készíthetünk, ha likőr helyett kakaósziruppal itatjuk át a piskótalapokat.

Ezek is érdekelhetnek

Friss