Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Diós-almás rakott palacsinta

MME MME
45 perc
bonyolult
megfizethető
Hozzávalók

Elkészítés

A tésztához keverjük simára a tejet a tojásokkal, 1 csipet sóval, a cukorral és a liszttel. Serpenyőben forrósítsunk el az olajat, és süssünk ki rajta 10 db palacsintát a szokott módon.

Az almákat hámozzuk meg, magozzuk ki, a húsukat reszeljük lábasba. Adjuk hozzá az őrölt fahéjat a citrom kifacsart levével együtt, és közepes lángon pároljuk addig, amíg az össze levét el nem fövi.

Rakjunk félre egy kevés diót és lekvárt. Osszuk el az almás keveréket, továbbá a többi diót és lekvárt 3-3 db palacsintán.

Helyezzük azokat egymásra, fedjük be az utolsó tésztával, majd simítsuk rá a maradék lekvárt, és szórjuk meg a megmaradt dióval.

Süssük a süteményt a 160 fokra előmelegített sütőben 15 percig, végül vegyük ki, és hagyjuk kissé hűlni.

Megjegyzés

Hozzávalók: 12 szelethez.

Fotó: Tóth András
Stylist: Filep Kata
Helyszín: Kuktanoda - MME

Ezek is érdekelhetnek

Friss