Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Diós-almás pite rummal

60 perc
mester
megfizethető
Hozzávalók

Elkészítés

A lisztet átszitáljuk, majd összekeverjük a sütőporral, sóval és cukorral, egy halmot készítünk a deszkán. A mélyedésbe tesszük a kockára vágott vajat, a tejfölt és a felvert tojást. Átgyúrjuk, míg összeáll a tészta és sima felületű nem lesz. Fóliába csomagoljuk és a hűtőben pihentetjük egy órát.

Közben elkészítjük a tölteléket. A dió felét aprítjuk. Az almákat meghámozzuk, lereszeljük. Egy lábasba tesszük, ráreszeljük a citrom héját, belefacsarjuk a citromot, hozzáadjuk a cukrot és a fűszereket, valamint az aprított diót. Tíz percig pároljuk, beleöntjük a rumot.

A hűtőből kivett tésztát kétfelé osztjuk, s a tepsi méretére nyújtjuk 4-5 mm vastagságban.

Egy tepsit kilisztezünk, erre fektetjük a nagyobbik tésztalapot, a széleket eldolgozzuk. Megszórjuk a zsemlemorzsával, erre elsimítjuk a tölteléket, majd rátesszük a másik lapot. Megszórjuk dióval, s megkenjük tojással, villával megszurkáljuk.

180 fokra előmelegített sütőben légkeverésen kb. 30 percig sütjük. Amikor kihűlt felvágjuk, s megszórjuk porcukorral.

Megjegyzés

Rengeteg nyári almánk termett. Amíg öreg barátunk jó erőben volt, almabort készített belőle. (A cider kezd divatba jönni nálunk is újra.) A feleségem már sokat elajándékozott, meg süteményekbe is használt belőle. Most egy almás pite receptjét írom le. - hobbychef

Ezek is érdekelhetnek

Friss