Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Cukkinivel és fűszeres csirkével rakott krumpli

90 perc
bonyolult
átlagos
Hozzávalók

Elkészítés

Elkészítés: A burgonyát megmossuk, héjában megfőzzük.

A csirkemellet apró kockákra vágjuk, megforgatjuk a gyros fűszerkeverékben, ezután 1-2 órára hűtőbe tesszük.

A burgonyát meghámozzuk, felkarikázzuk. Közben a csirkemellet a kevés olajon szép pirosra megsütjük.

A cukkinit megmossuk, meghámozzuk és vékony szeletekre vágjuk, amit megszórunk ételízesítővel.

Egy tűzálló tálat kivajazunk, beletesszük a burgonya felét, enyhén sózzuk. Erre kerülnek a cukkinikarikák, majd a felkarikázott paradicsom.
Ezt követi a pirított csirkemell, majd végül a tetejére a főtt burgonya másik fele. Meglocsoljuk tejföllel és befedjük alufóliával. 200 fokra előmelegített sütőben sütjük. Fél óra után a fóliát levesszük, pirosra sütjük.

Megjegyzés

A befűszerezett csirkemellnek igazából nem kellene órákat állnia a hűtőben (ezek a fűszerkeverékek általában gyorspácok szoktak lenni), elég neki fél óra is. - Christy9

Ezek is érdekelhetnek

Friss