Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Cukkinis-zöldborsós tészta

30 perc
egyszerű
olcsó

Elkészítés

Elkészítés: A cukkinit ízlés szerint daraboljuk fel. Az újhagymát kicsit vastagabban karikázzuk fel. A borsót fejtsük ki, ha fagyasztottat használunk, akkor vegyük ki a hűtőből, hogy felengedjen. A petrezselyemzöldet vágjuk fel apróra.

Egy wokban vagy serpenyőben hevítsük fel a vajat, majd adjuk hozzá a felkarikázott újhagymát, és pároljuk üvegesre. Amikor már kellően megpárolódott, először adjuk hozzá a zöldborsót, majd a cukkinit is. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, és pároljuk tovább még pár percig, majd öntsük fel a zöldségalaplével. Félig lefedve addig pároljuk, míg a leve majdnem teljesen elfő, és a zöldségek roppanósra puhulnak. Ekkor öntsük fel a tejszínnel, óvatosan keverjük össze, majd addig főzzük, míg kissé besűrűsödik, közben többször keverjük meg.

Közben enyhén sós vízben főzzük ki a tésztát, szűrjük le, a lecsepegtetett tésztát halmozzuk a tányérra, majd kanalazzuk rá a tejszínes-cukkinis zöldborsót, és úgy kínáljuk. Ízlés szerint még reszelt sajttal is megszórhatjuk.

Ezek is érdekelhetnek

Friss