Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Csuja Imre elárulta, milyen ételeket eszik szívesen

Szinte Csuja Imrével borozhatnak azok, akik a színész fotójával ellátott egyedi címkés Teleki borokat vásárolnak. A népszerű színész Kiss Judit Ágnes borverseit mondja el, a hangja pedig egy mobilapplikáció segítségével elevenedik meg. Csuja maga is borkedvelő és borász is.

Csuja Imre boldogan emlékszik vissza azokra az időkre, amikor tinédzserként az édesapjával és a nagybátyjával szőlőt szüreteltek, préseltek, és nem felejti el a must illatát és ízét sem. Ahogyan azt sem, hogy édesapja hétvégenként a hagymás rántotta mellé boros teát készített, amelybe olykor a 14 éves Csuja is belekóstolhatott. A színész családjában többen is borászkodtak. Bodaszőlőn is volt egy telkük, ahol szőlőt termesztettek, othellót és noáh-t. Most 25 év elteltével újra elkezdett szőlővel foglalkozni.

- A színészet mellett hobbiszinten foglalkozom ezzel - kezdte Csuja Imre. - Szeretek a szőlőben dolgozni, teljesen kikapcsol és nagyon jó hatással van a munkámra is, mert ilyenkor jönnek a legjobb gondolatok, például arról is, hogy a következő szerepemre hogyan készüljek fel.

A színész szereti a finom borokat. Kimondott kedvence nincsen, de inkább a vörösbort szereti, ám ha a nagy hőségben megkíván egy fröccsöt, akkor a rosét részesíti előnyben. Csuja Imre évekkel ezelőtt felfedezte már a jó minőségű Teleki borokat, aminek most az arca lett. A színész 10 féle Teleki-bor nyakcímkéjén szaval élőben borverseket. Persze ahhoz, hogy elmondja a borverseket egy telefonos applikációt kell letölteni. A Csányi-pincészet különleges borait június közepétől lehet majd kapni a boltokban.

- Megtisztelőnek tartom, hogy a cég engem kért fel erre a feladatra, biztosan azt gondolták, hogy tudok kicsit verset mondani és tudok kicsit bort inni - nevetett Csuja Imre. - A viccet félretéve nagyon jó és egyedi ötletnek tartottam ezt a kezdeményezést. Zseniális, hogy olyan fejlett a technika, hogy egy mobiltelefon segítségével megszólalok egy boros üvegen. Kiss Judit Ágnes pedig fantasztikus verseket írt.

A színész a bor mellett a finom ételeket is nagyon szereti. Felesége, Árvay Zsuzsanna szinkronrendező nagyon jól főz.

- A feleségem egy igazi gasztroangyal, aki nagyon szeret kísérletezni. Én is szeretek főzni, bográcsolni kifejezetten, de utóbbira az elmúlt 3 évben nem volt alkalmam. Most megfogadtam, hogy elmegyünk Balatonra a családdal és bográcsolok valami finomat. Mondjuk paprikás krumplit jó sok szalonnával. A magyaros ételeket szeretem, de az olasz tésztákat is nagyon kedvelem, az indiai és a kínai konyhát is szeretem. Ha sietek valahova és nagyon nincs időm, akkor sokszor betérek egy kínai büfébe és eszem egy csípős marhát- mesélte Csuja Imre, aki A mi kis falunk forgatása mellett, amelyben polgármestert alakít, igyekszik nagyon sok időt tölteni három unokájával.

- Az unokáim is imádnak a kertben lenni. A bokorról eszik az epret, a szedret, de még a paradicsomot is. Nagyon szeretik a természetet és az állatokat is - mondta a büszke nagypapa. 

EZ TÖRTÉNIK A TESTEDDEL, HA MINDEN ESTE MEGISZOL EGY POHÁR BORT >>> 

BOR ÉS KÁVÉ: MI A KÖZÖS BENNE? MAJDNEM MINDEN! >>> 

4 IZGALMAS FOGÁS SZŐLŐBŐL, AMIT KI KELL PRÓBÁLNOD! >>> 

Ezek is érdekelhetnek

Friss

Friss