Keress receptre vagy hozzávalóra
Recept feltöltés

Csokoládétorta sütés nélkül

3 5/5

Hozzávalók

  • Az alaphoz:
  • 15 db babapiskóta
  • 8 dkg margarin
  • A krémhez:
  • 15 dkg mascarpone
  • porcukor
  • 2 csomag vaníliás cukor
  • 10 dkg csokoládé (40 %-os kakaótartalmú)
  • 2 dl tejszín

Elkészítés

    1. A babapiskótát összemorzsoljuk, majd hozzáadjuk a felolvasztott margarint, és jól összekeverjük, ha túl száraz lenne, akkor egy pici tejet öntünk hozzá, de nem biztos, hogy kell. A sütőpapírral bélelt tortaformába nyomkodjuk a morzsalékos piskótát úgy, hogy a szélét is befedje. Kb. 20 percre a hűtőbe helyezzük.
    2. A mascarponét ízlés szerinti mennyiségű cukorral és a vaníliás cukorral jól kikeverjük. A csokoládét gőz fölött felolvasztjuk, kihűtjük annyira, hogy még folyós legyen, és szintén a mascarponéhoz keverjük. A tejszínt kemény habbá verjük, majd óvatosan, apránként a csokoládés krémhez keverjük.
    3. A hűtőből kivesszük a piskótás alapot, lehúzzuk a sütőpapírt, és visszahelyezzük a formába. Beletöltjük a csokoládés-habos krémet, a tetejét egyenletesen elsimítjuk, majd a tetejét csokoládélapkákkal megszórjuk. Legalább 1 órára visszatesszük a hűtőbe pihenni, így lehűl a krém, és szépen lehet majd szeletelni.

    16 TIPP A TÖKÉLETES SAJTTORTÁHOZ >>> 

    MENNYEI TEJSZÍNES CSOKOLÁDÉTORTA >>> 

Megjegyzés

Hozzávalók egy 20 cm-es tortaformához vannak mérve.

kgizike
  • Kinyomtatom
  • Elküldöm

Hozzászólások

prohaszkab 5 évvel ezelőtt
Szia! Köszönöm, isteni fimom, egy kis változtatással. Alulra, csak keksz kockákat tettem pici tejjel megkenve. (Nekem az eredeti morzsálódott.) S mindenből duplát használtam, a csokiból, hogy igazi fekete csoki színe legyen tripla táblát és még egy evőkanál síma kakaóport is. Még így is kevés lett, nagyon hamar elfogyott! Sajnos a hétvégég nem telhetnek el enélkül, sőt néha tettem a krémbe meggy darabokat is.További fínomságokat is el fogom készíteni általad feltettekből. Szép napot, s köszi., Üdv.
kgizike 5 évvel ezelőtt
Atir! Vagy a formád volt nagyobb, vagy vastagabb lett a piskótás alap, de örülök hogy Neked is ízlett.
Atir79 5 évvel ezelőtt
Nagyon-nagyon finom! Csak nekem 25 db piskóta kellett hozzá.

Hasonló Receptek

Magazin