Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Csokoládés-mogyoróvajas golyó

60 perc
bonyolult
megfizethető
Hozzávalók

Elkészítés

Elkészítés: A mogyoróvajat keverjük alaposan össze a puha vajjal, a porcukorral, a vanília-aromával és az összemorzsolt babapiskótával. Ezután tegyük be pár órára a hűtőbe, hogy kissé megdermedjen a massza, és könnyen formázható legyen.

A hűtőből vegyük ki a lehűlt masszát, majd kanállal szaggassunk belőle kisebb darabokat, majd formázzunk belőle golyókat. (Én fagylaltos kanállal szaggattam ki, és először porcukorba forgattam bele, majd utána formáztam meg. Így nem ragadt a kezemhez a massza.)

A megformázott golyókat tegyük egy tálcára, majd kb. fél órára tegyük be a fagyasztóba, hogy megdermedjen, mielőtt a csokoládéba belemártogatnánk.

Az étcsokoládét vízgőz fölött olvasszuk fel. A fagyasztóból vegyük ki a megdermed golyókat, majd mindegyikbe szúrjunk bele egy darab pálcikát vagy fogpiszkálót. Ezután mártsuk bele az olvasztott csokoládéba úgy, hogy mindenhol bevonja a masszát, majd szúrjuk bele egy hungarocel lapba, hogy a csokoládé teljesen megdermedjen (mivel a golyókat a fagyasztóból vettük ki, így a csokoládé gyorsan megdermed).

Végül húzzuk ki a pálcikát a golyókból, majd tegyük őket egy tálcára, és ízlés szerint díszítsük az olvasztott fehér csokoládéval.

Megjegyzés

A mogyoróvaj enyhén sós íze tökéletesen kiegészíti az olvadó csokoládét. Légmentesen záródó dobozban a hűtőszekrényben kb. 2 hétig tárolhatjuk. - kgizike

Ezek is érdekelhetnek

Friss