Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Csokis piskótatekercs bodzaszörpös-lime-os túrókrémmel

MME MME
75 perc
bonyolult
megfizethető
Hozzávalók
  • Hozzávalók 10-12 szelethez:
  • A piskótához:
  • 6 tojás
  • 8 evőkanál cukor
  • 10 dkg étcsokoládé
  • 1 evőkanál kakaópor
  • 1 mokkáskanál sütőpor
  • 5 evőkanál liszt
  • A túrókrémhez:
  • 50 dkg krémtúró
  • 1/2 dl bodzaszörp
  • 2 db lime
  • 12 dkg porcukor
  • édesített tejszínhab a díszítéshez

Elkészítés

Elkészítés: A piskótához a tojásokat kettéválasztjuk, a sárgákat a cukorral fehéredésig keverjük, majd belekeverjük a vízgőz fölött felolvasztott étcsokit, hozzáadjuk a kakaóport, a sütőporral elkevert lisztet, és a kemény habbá vert tojásfehérjékkel lazítjuk.

Sütőpapírral bélelt nagyméretű gáztepsibe öntjük, elsimítjuk és 180c-os sütőben, 15-20 perc alatt megsütjük, úgy hogy a piskóta széle ne száradjon meg, hogy fel tudjuk tekerni.

Ezután deszkára borítjuk, lehúzzuk róla a sütőpapírt és tiszta sütőpapírba feltekerjük, kihűtjük.

Közben a krémhez a krémtúrót a bodzaszörppel, az egyik lime reszelt héjával, kicsavart levével, a porcukorral jól elkeverjük, majd a kihűlt piskótát kicsavarjuk, levesszük róla a sütőpapírt, megkenjük a túrókrémmel, nem túl szorosan felcsavarjuk, és lefóliázva 1 órára hűtőbe tesszük pihentetni.

Tálaláskor csillagcsővel ellátott, édesített tejszínhabbal töltött habzsákból, rózsákat nyomunk a tetejére és elnegyedelt vékony szeletkékre vágott lime-mal díszítjük. Forró vízbe mártott éles késsel ujjnyi vastag szeletekre vágjuk.

Megjegyzés

Ha a túrókrémünk túl lágy lett, keverjünk bele 2-3 evőkanál édes piskótamorzsát.

Liptai Zoltán receptje, fotó: Balog Tamás - MME

Ezek is érdekelhetnek

Friss