Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Csirkemell szezámos-mézes bundában

MME MME
9 5/5
60 perc
bonyolult
átlagos
Hozzávalók
  • Hozzávalók:
  • 40 dkg csirkemellfilé (pulyka is lehet)
  • A páchoz:
  • 1/2 kiskanál só
  • 1 kávéskanál őrölt bors
  • 1 kávéskanál cukor
  • 1 evőkanál olaj
  • 1 evőkanál fehérbor
  • A bundához:
  • 1 tojás
  • 2 evőkanál olaj
  • 12 dkg liszt
  • 3 dkg étkezési keményítő
  • 1 kávéskanál sütőpor
  • kb. 1,5 dl hideg víz
  • 2 kávéskanál só
  • A mézes mártásoz:
  • 3 evőkanál méz
  • 4 evőkanál cukor
  • 3-4 evőkanál ketchup
  • 1 evőkanál 10 % -os ételecet
  • ízlés szerint csípős paprikakrém (2 kávéskanál)
  • ízlés szerint szezámmag

Elkészítés

Elkészítés: A csirkemellfillét 2-3 centis kockákra vágdaljuk. A páchoz valókat addig keverjük, míg a só is, és a cukor is felolvad benne, majd a húst beleforgatjuk, és letakarva fél órára a hűtőbe tesszük. A bundázáshoz való tojást az olajjal kissé felverjük, majd a liszttel, a keményítővel, a sütőporral és annyi vízzel keverjük simára, hogy sűrű palacsintatészta legyen belőle. A mézes mártáshoz valókat simára keverjük és félretesszük.

A pácolt húskockákat a sűrű tésztába mártjuk, és bő forró olajban aranybarnára sütjük. Papírtörlőre szedjük. A mézes-ketchupos mártást serpenyőben megforrósítjuk, a tűzről lehúzzuk, és a sült, bundás húskockákat beleforgatjuk. Közben a szezámmagot szárazon megpirítjuk. A bundás, mázas csirkét tányérokra halmozzuk, és szezámmaggal megszórjuk. Köretnek a tojásos főtt rizs a legfinomabb hozzá. Jó étvágyat!

Ezek is érdekelhetnek

Friss