Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Csirkehúsos tésztafészek

MME MME
5/5
60 perc
mester
megfizethető
Hozzávalók

Elkészítés

Egy belisztezett gyúródeszkán nyújtsuk ki a leveles tésztát, majd egy pohár segítségével szúrjunk ki belőle annyi karikát, amennyit csak lehetséges. A karikák kétharmadát egy kisebb pohárral szintén szúrjuk ki, így lyukas tésztakarikákat és kis köröket
kapunk. A nagyobb, teli karikákat kenjük be jól az elhabart tojással, majd ragasszunk rájuk két lyukas karikát. Ezzel a módszerrel kis tésztafészkeket kapunk, amelyeket előmelegített sütőben süssünk 180 °C-on 12 percig a legkisebb tésztakörökkel együtt. A főtt csirkemellet vágjuk apróra, keverjük össze a majonézzel és tejföllel, sózzuk és borsozzuk ízlés szerint, végül a kifacsart citrom levével és egy csipetnyi cukorral ízesítsük. A kész csirke húsos keveréket a megsült tésztafészkekben tálaljuk, díszítsük petrezselyemlevéllel, a te tejükre pedig helyezzük rá a kis tészta karikákat.

Megjegyzés

Ízlés szerint a főtt csirkemellet rákhússal vagy sonkával is helyettesíthetjük, amitől még pikánsabb ízt kap az étel.
- MME

Ezek is érdekelhetnek

Friss