Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Csirkecomb vele sült mascarponés körtével

75 perc
bonyolult
megfizethető

Elkészítés

Elkészítés: A csirkecombokat ízlés szerint sózzuk be, majd szórjuk meg a fűszerekkel. A tepsit kenjük ki zsiradékkal, helyezzük bele egymás mellé bőrös felükkel felfelé a befűszerezett combokat.

A körtéket hámozzuk meg, vágjuk félbe, és távolítsuk el a magházukat. Mindegyik közepét vájjuk ki, majd tegyünk bele 1-1 teáskanálnyi mascarponét. A fél körtéket és a kivájt darabkákat helyezzük a combok köré, szórjuk meg egy csipet őrölt fahéjjal, majd öntsük alá a bort, és fóliával fedjük le a tepsit.

Helyezzük előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten pároljuk puhára a húst és a körtéket. Ezután vegyük le a fóliát, és az olvasztott mézzel kenjük meg a combok bőrét, a maradékot pedig csorgassuk a körtékre. Végül maradék mascarponét töltsük szintén a körtékbe, majd a helyezzük vissza a sütőbe a tepsit, és süssük a húst szép pirosra.

Közben készítsünk ízlés szerint köretet. Én rizst készítettem, de pl. a krumplipüré is remekül illik a sült combokhoz és a mascarponéval töltött körtéhez.

Tálalás előtt helyezzük a pirosra sült combot a rizzsel, és a körtével tányérra, majd úgy kínáljuk.

Ezek is érdekelhetnek

Friss