Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Csillogó nyári pitetorta sárgabarackkal

Kánikulában csakis hideg finomságok esnek jól. Igazi nyári desszert a jól megválasztott pitetorta – egyszerre lehet gyümölcsös és kerülhet a közepére valami olyan ínycsiklandó krém, ami feledhetetlenné teszi, ráadásul alaposan behűtve még a forróságot is feledteti.

Kísérletező típus lévén, igyekszem a hagyományos recepteket is időről időre új életre kelteni – kicsit vagy nagyon megváltoztatni az összetevőket, kombinálni az ízeket, hogy a maximumot sikerüljön kihozni belőlük. A nyári desszertek igen sokfélék, vannak az egyszerű sütés nélkül készíthetők, mint például a gyümölcsrizs, aztán vannak a gyümölcsben gazdag piték – persze a krémekről, fagylaltokról, sorbet-król sem lehet megfeledkezni! Azon törtem a fejemet, miként is lehetne egyetlen desszertben visszaadni a nyár kedvenceit, hogy az egyszerre legyen gazdag és frissítő.

A szokásos piaci bevásárlótúrán meglepve tapasztaltam, hogy néhány kései sárgabarackfajta még mindig igencsak kedvező áron kapható. Aprószemű, zamatos mindegyik – barackos gombóchoz is tökéletes, most azonban valami máshoz volt kedvem. A nagy lekvárbefőzések valahogy mindig elterelik a figyelmet a sárgabarack számtalan más felhasználásáról, legalábbis nálam gyakran már kevés energia marad az üvegek töltögetése után sárgabarackos desszertek kieszelésére, úgyhogy kapóra jött a kései ajándék.

A jól behűtött gyümölcsrizsnek legalább annyira barátja vagyok, mint a pitéknek – ezúttal ezt a két finomságot igyekeztem egyetlen pitetortává egyesíteni, méghozzá úgy, hogy egy kis csavar is került bele, sovány túró formájában. Így aztán a gyümölccsel gazdagított tejberizs, valamint a túrókrémes torta egyesült ebben a hidegen tálalandó desszertben, amit vékony, ropogós tésztaréteg szegélyez. Gyönyörű magasra nő sütés közben, és tele van nyári finomsággal.

Belátom, nem tartozik a leggyorsabb sütemények közé, de megéri a várakozást – főként, hogy olyan gyönyörűen csillog a teteje, mintha a szikrázó napsütés mosolyogna vissza a jól behűtött szeletekről.

Csillogó sárgabarackos pitetorta – tejberizzsel

Hozzávalók egy 18 cm átmérőjű kapcsos tortaformához:
A tésztához:

15 dkg süteményliszt + 2 evőkanál a nyújtáshoz
10 dkg hideg vaj
5 dkg porcukor
1 tojás sárgája
1 teáskanál főzőtejszín (10%-os zsírtartalommal)
1 csipet só
A töltelékhez:
50 dkg aprószemű, zamatos sárgabarack
25 dkg krémes, sovány tehéntúró
5 dkg kerekszemű rizs
15 dkg porcukor
1 rúd vanília kikapart magjai
2 db egész tojás szétválasztva + 1 tojásfehérje
1 ½ dl főzőtejszín
1 ½ dl tej
1 csipet só
1 citrom reszelt héja
A tetejére:
2 evőkanál sárgabaracklekvár

Elkészítés: A tésztához a lisztet átszitálom, a vajjal gyors mozdulatokkal elmorzsolom. Hozzáadom a cukrot, csipet sót, majd a tejszínnel elkevert tojássárgájával omlós tésztává dolgozom. Nem kell sokat gyúrni, épp csak annyira, hogy összeálljon. A tésztát legalább 1 órán át pihentetem frissen tartó fóliába csomagolva a hűtőszekrényben.
Közben elkészítem a tejberizst. A rizst megmosom, megszárítom, majd csipetnyi sóval, a kimért cukorból 2 evőkanálnyival, valamint a tej és tejszín keverékével, a vaníliamagok hozzáadásával lassú tűzön megfőzöm. Mikor már krémesre főtt, hozzákeverem a citrom reszelt héját, és fedő alatt hagyom még puhulni. A tűzhelyről félrehúzva teljesen kihűtöm.
A sárgabarackokat leforrázom, meghámozom, félbevágom.
Ha a tejberizs kihűlt, a 3 tojásfehérjéből kemény habot verek. Egy másik edényben a 2 tojás sárgáját a maradék cukorral fehéredésig keverem elektromos habverővel, majd hozzáadom a túrót, amivel krémesre keverem. Ezt követően nagykanállal beleforgatom az illatos, vaníliás tejberizst, majd a habbá vert tojásfehérjével lazítom.
A sütőt 165 fokra előmelegítem. A kapcsos tortaforma aljára sütőpapírt helyezek. A tésztát kevés liszttel egészen vékonyra nyújtom. Lehetőség szerint akkora kerek lapot kell kapni, amivel olyan kényelmesen kibélelhető a forma, hogy még a peremén is túllógjon.

A tésztát óvatosan belehelyezem a formába, ha néhány helyen elszakad, akkor sincs semmi probléma, könnyedén összeilleszthető. Villával megszurkálom az alját és az oldalát, majd belekanalazom a tejberizses tölteléket. A félbevágott barackokat a magházukkal lefelé ráillesztem a töltelék tetejére. Legalább 2 cm maradjon a tortaforma pereme és a töltelék között, mert így tud szépen lassan megemelkedni a sütőben. A tészta túllógó széleit peremszerűen feltekerem.
Egészen mérsékelt tűzön 50-55 percig sütöm. Azért kell lassan sütni, hogy a magas pitetorta minden része tökéletesen átsüljön, a teteje pedig ne égjen meg. Akkor készült el, ha a szélei kissé megpirulnak, a közepe még enyhén rezeg, de már nem folyik.

Rácsra helyezem, a tetejét megkenem a teaszűrőn átszűrt sárgabaracklekvárral. A formában hagyom szobahőmérsékletűre hűlni, majd legalább 2-3 órán át (de lehet egy egész éjszakán át is) hűtőszekrényben pihentetem.
Tálalás előtt ismét megkenem a tetejét a maradék átszűrt baracklekvárral – így kapja meg jellegzetes csillogását.

Kevés sárgabaracklekvárral tálalom. Aki még ennél is jobban akarja fokozni az élvezeteket, tejszínhabot, vaníliafagylaltot is kínálhat mellé.

Ezek is érdekelhetnek

Friss

Friss