Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Citromos vajas keksz kevés mosogatnivalóval

90 perc
egyszerű
megfizethető
Hozzávalók
  • Hozzávalók kb. 50 db vajas kekszhez:
  • 20 dkg szobahőmérsékletű vaj
  • 30 dkg liszt
  • 10 dkg porcukor (vagy steviával helyettesíthetjük)
  • 1 kávéskanál sütőpor
  • fél citrom kicsavart leve
  • csipet só
  • 1 tojás
  • 2 evőkanál zsírosabb tej
  • A díszítéshez:
  • csokimáz vagy nádcukor, illetve lekvár

Elkészítés

Elkészítés: A puha vajat a porcukorral habosra keverjük, majd hozzáadjuk a sót és a tojást. A lisztet elkeverjük a sütőporral, amire ráöntjük a citromlevet, és az egészet belekeverjük a vajas masszába. A tejet kanalanként adagoljuk hozzá. Elképzelhető, hogy a tejből kicsit kevesebb is elég, vagy esetleg több kell. Puha, de rugalmas tésztát kell kapnunk, amit tudunk formázni. Fóliába csomagolva a hűtőben pihentetjük legalább 1 órát.

Előmelegítjük elő a sütőt 180 °C-ra, a tepsibe sütőpapírt teszünk.

A tésztát kb. 3 ujjnyi átmérőjű hengerré formázzuk, vékony szeleteket vágunk belőle. Ízlés szerint nádcukorba forgatjuk, majd betesszük sülni. Pillanatok alatt elkészül, még forrón lehúzzuk a sütőpapírt róla.

Ha csokimázasat szeretnénk, akkor a csokimázba még forrón mártsuk a kekszet, majd hagyjuk hűlni, hogy megszilárduljon rajta a csokoládé. Készíthetünk linzerhez hasonló formát is, ekkor szúrjunk ki egy lyukas és egy teli formát, majd sütés után lekvárral ragasszuk össze őket.

Megjegyzés

Nem tudom, ki hogy van ezzel, de én utálok mosogatni. Sokszor a *mit süssek-főzzek ma?* megválaszolásában döntő szempont a hátramaradó szennyes edény mennyisége. Ez egy olyan recept, ami rendkívül szennyesedény-barát, ezáltal háziasszony-barát és nem utolsósorban nagyon-nagyon finom. Ha nincs itthon kézműves vajas kekszünk, akkor legyártok egy adagot, és nyugodt szívvel csomagolom gyermekem uzsonnás pakkjába, illetve előszeretettel fogyasztjuk kávéhoz, cappucinóhoz vagy forró csoki mellé. És a lényeg most jön: nem kell formázgatni (megspórolok ezzel egy nyújtót, egy gyúródeszkát és megannyi kiszúró-formát), csak egy nagy hengerré göngyölni és szeleteket vágni belőle, majd azokat kisütni. Ráadásul gyorsan el is készül, csak a tészta előhűtésére érdemes szánni legalább egy órát. A citrom íze egyébként nem érződik, csak megbolondítja az összhatást... - IZEKBLOGJA

Ezek is érdekelhetnek

Friss