Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Citromos tökdzsem

90 perc
egyszerű
olcsó
Hozzávalók

Elkészítés

Elkészítés: A tököt megmossuk, kemény héját lehámozzuk, majd szálasra gyaluljuk. Szűrőtálba tesszük, és másik tálba csepegtetjük a levét. A lecsepegtetett tököt lábasba tesszük, hozzáadjuk a cukrot, a megmosott és karikára szeletelt citromot, valamint annyi töklevet adva hozzá /adagolva/, hogy ne égjen le. Lassú tűzön, állandóan keverve 10-15 percig forraljuk.

Akkor készült el, ha már kellően sűrű, ezt főzőkanál próbával ellenőrizzük, mégpedig úgy, hogy a lábasból a főzőkanállal kiemelünk egy adagot, és ha a főzőkanálról nem folyik, hanem lassan csepeg, akkor jó.

Üvegekbe töltjük, kevés citromsavat szórunk rá, majd kihűtjük. Másnapra vékony, keményebb réteg lesz a tetején, és ha a lekvár kocsonyás állagú, akkor zárjuk le az üveget.

Őszibarackra emlékeztető az íze. Nagyon finom palacsintát, piskótát megkenni vele, de az almáspite tésztáján is finom, vagy az almatölteléket is ízesíthetjük vele.

Megjegyzés

Érdemes kipróbálni, mert sokkal olcsóbb, mint a gyümölcs. Kipróbálhatjuk gyümölccsel keverve is, mert a tök semleges ízű, de a hozzáadott másik gyümölcs ízét átveszi. - buksz39

Ezek is érdekelhetnek

Friss