Keress receptre vagy hozzávalóra
Recept feltöltés

Citromos muffin és igazi nyár

Délután van, túl az ebéden. Mondhatni: sziesztázunk. De - mint általában - ez már megint nem teljesen olyan, mint kéne. Elmondom, hogy szeretném.

Először is lenne egy szép fehérre festett fa vagy áttört öntöttvas asztal, lenne egy szép tálca, teáskanna, kávé, csészék és az elmaradhatatlan csészealjak, amik olyan elegánsan koccannak minden alkalommal, mikor belekortyolunk az italunkba - helyesebben kicsivel utána, mikor visszatesszük a csészét. A gyerekek belátóan és nagy egyetértésben játszanak. Tökéletesen lefoglalják magukat, élvezik a meleget és a friss levegőt, ahogy mi is. Apa újságot vagy Xenophont olvas egy öreg zöld-arany kötésű könyv megsárgult lapjairól. Esetleg egy sokkal kevésbé illusztris Wittgenstein-kötetet. De az a legvalószínűbb, hogy a hamarosan megjelenő könyvének fülszövegéről, borítótervéről vagy beharangozásáról beszél épp nagy beleéléssel. Előttem egy szép notesz és egy régi töltőtoll. Elővettem a gyöngybetűimet, és jegyzeteket írok a közelgő hazautazás előkészületeihez...

Ezzel szemben az van, hogy a teáskanna és a bögre a kert sarkában csücsül a fűben. Apa kinn focizik a fiúkkal. Nehezített változatot: nem elég, ha sikerül belerúgni a labdába vagy betalálni a kijelölt kapuba. Fontos szempont, hogy a tea is a kannában, a kanna is egyben maradjon. Fél szemmel a picire figyelnek, s próbálják megértetni vele, hogy nem szerencsés lelegelni az összes, még éretlen epret, málnát, cukorborsót...

Én a szobából élvezem a jó időt, és igyekszem törleszteni a lemaradásaimat. Például elmondani, mi minden történt az elmúlt két hétben. Vagy csak egyben. Vagy csak az utolsó pár napban...  A mai (jól sikerült) ananászos csirkemell, mustáros rizs, majonézes kukorica és a banános muffin után kaptam egy kis időt  arra, hogy összeszedjem magam. Fontos lenne, mert épp elég dolgom van az elkövetkező órákra, napokra, hétre. De már húsz perce csak ülök a kávé felett, és azon gondolkodom, hogyan is kellene összekaparnom magam. Nagy út előtt állunk, sok az átgondolni, a rendezni, a tennivaló. Jobban esik most előre néznem, mint hátra. Nehezen fordulok meg. De megpróbálom, mert mérhetetlen sok minden történt az elmúlt két hétben - még akkor is, ha csak a konyhaablakon át nézem a világot. Ráadásul most nem csak úgy néztük.

Barátok Magyarországról

Egy hete ilyenkor lázas készülődésben, nagy várakozásban voltunk. Sütöttünk-főztünk, rendezkedtünk. Magyarországi barátainkat vártuk: egy öttagú családot tinédzserkorú gyerekekkel.

Két hetet töltöttek Angliában, s a másodikon láttuk vendégül őket mi. Ötre ígérték magukat. Úgy terveztük, ha szusszannak egyet, kinyújtják az úton elgémberedett tagjaikat, szétnéznek itt minálnuk,  kívül és belül, utána együtt elmegyünk misére, majd megvendégeljük őket egy igazi, házias vacsorával, ami bizonyára igen jól fog esni nekik a sok gyorsétel - tészta, pizza, hamburger  és sajtos szendvics - után.

Minden pontosan így is lett. Az idő igazán kitett magáért: akkor épp olyan gyönyörű volt, mint most - sőt, akkor már egy hete így ment ez: úgy látszik, végre ide is elérkezett a nyár. Ötkor meg is jöttek, megnézték a gyönyörű sárga lizinkákat a konyhahajtóban és a hihetetlen sok margarétát, ami mostanra elárasztotta az egész kertet... Gyors készület után hatkor elmentünk a közeli kis templomba, ahová mindig szoktunk. Amint megjöttünk, a gyerekek rögtön neki is láttak a közös játéknak, és onnantól még hat napon át szinte nem is volt rájuk gondom. Nyugodtan ténykedhettem a konyhában: melegítettem a vacsorát, behoztam a kis asztalt, megterítettem, mindent elrendeztem, s nem kellett köröket futnom a ház körül (mint általában), hogy ellenőrizzem, minden gyerekem megvan-e még...

Nagyjából nyolckor neki is láttunk a vacsorának. Kicsit aggódtam, hogyan fog beférni a konyhába kétszer annyi ember, mint rendesen, de tényleg igaz a közhely a sok jó emberről. Vagy máshonnan nézve: úgy látszik, rengeteg hibánk ellenére azért mégsem vagyunk rosszak.

A vacsora igazán felszabadult hangulatban telt. A gyerekeim élvezték, hogy magyarul beszélgethetnek, a vendégek örültek a szíves látásnak, és lépten-nyomon megdicsértek valamit. Ez jólesett, de érdekes módon nem ez volt a legnagyobb élmény számomra. A legjobb az volt, hogy valóban látszott, mennyire jólesik most nekik az étel.  Öröm volt együtt vacsorázni velük!

"Fogadós" menü

A menüt is leírom, szerintem segít elképzelni a hangulatot, ami akkor is, most is olyan bensőségesnek, olyan tökéletesnek tűnik előttem. Az első fogás csirkehúsleves volt, sok-sok grízgaluskával, de hús nélkül. Tudom, uncsi. Mindig ezt főzöm, ha igazán finomat akarok... De el kell mondanom: ez most is telitalálat volt. Másnak is ajánlom hasonló esetekre! Legyen bármilyen évszak, utazókat nem lehet jobb étellel fogadni, mint a leves!  Nincs jobb nála. Na jó: talán csak a grízgaluska.

A második fogás jénaiban sült majorannás hús volt. A köret mustáros rizs és joghurttal-vajjal készített krumplipüré lett. Salátára nem volt időm, savanyúságot adtam mellé: ecetes kaliforniai paprikát, melyet szintén magam készítettem pár héttel korábban. Ennek is nagy sikere lett, úgyhogy ha nem is most, de még a nyáron megadom majd ennek is a receptjét.

Majorannás csirkesült

Hozzávalók:
csirkecombok (ez most volt vagy 15 darab)
fokhagyma megtisztítva, durva szeletekre vágva (ehhez a mennyiséghez kb. 1 fejnyi kellett)
2-3 fej megtisztított vöröshagyma 4-be vágva
olaj és egy kevés füstölt sertészsír (vagy pár kockányi szalonna)
sok-sok friss majoranna (vagy kevesebb szárított)
esetleg egy kevés kakukkfű - de ez el is maradhat

bors
fehérbor
tejszín

Elkészítés: A sós-borsos combokat serpenyőben kevés olajon elősütöttem, majd egy jénai tálban helyeztem el őket. Ekkora mennyiséget vagy óriás-tálba kell tenni, vagy két sorban rétegezni. Én ez utóbbit tettem. Az első sor után beletettem a fokhagyma, a vöröshagyma és a fűszerek felét, meg némi zsírt (akinek nincs, az 5-6 füstölt szalonnakockát tegyen). Azután következett a második sor - hajszálra ugyanígy. Mikor minden benne volt már a tálban, rátettem a tetejét, és 220 fokra elmelegített sütőben sütöttem kb. 1 órán át. Az első fél óra után azonban kivettem, és nyakon öntöttem 1,5 deci fehérborral, majd visszatettem újabb 20 percre. (Vigyázzunk: nehogy hideg legyen a bor! Több szempontból sem lenne szerencsés: pl. a nagy hőmérséklet-különbségtől szétpattanhat a jénai tál. Ha a hűtőből vesszük elő a bort, langyosítsuk fel, mielőtt ráöntenénk!) Az utolsó 10-15 perc előtt meglocsoltam tejszínnel, s készre sütöttem.

Ez is jól sikerült, s szerintem legalább olyan jólesett nekik, mint a leves.  Az elfogyasztott mennyiségek, a repeták száma is ezt támasztotta alá.

A második fogás vége felé Flóris kezdett kifáradni - ekkor jött a kétszeres öröm: ajándékot kapott - s vele együtt mindenki más is, ugyanis ez egy időre lefoglalta őt, s nem kellett azonnal szaladni lefektetni. Mindnyájan kaptunk egy-egy csomagot, amiben gondosan kiválasztott, személyre szabott  meglepetések sorakoztak. Nem írok le mindent, csak szemelgetek a csemegék csemegéiből. A fiúk például mindhárman kaptak egy-egy Berg Judit-könyvet. a korosztályuknak megfelelőt. Flóris egy aranyos képeskönyvet a csőtörésről - amiben megdöbbentően sok ismerős képet talált magának, s mondogatta is mindjárt, mi mindent lát. Kele egy olvasmányosabbat, aminek már el is tudta olvasni a címét: "Lenge-mesék", Sebő pedig a Rumini kalandjaink egy újabb kötetét. Na, ő onnantól nem nagyon vett részt a társalgásban, azonnal nekilátott az olvasásnak, és két napig nagyjából ez töltötte ki az idejét. Az iskolába is elvitte a könyvet, és felolvasott belőle az osztálytárasainak. Igaz, ők nem sokat értettek belőle, de állítólag élvezték... A második nap végére be is fejezte (247 oldal), és nekilátott a testvérei könyvének. Azután már kénytelen volt focizni.

Mi, felnőttek is kaptunk egy-egy szívünknek kedves könyvet. És persze mindenkinek jutott egy csipet az otthoni ízekből: egy-egy csokoládé vagy bor.

Míg ettünk, beszélgettünk, bontogattuk az ajándékokat és élveztük az együttlétet, addig megsült a sütőben a rebarbarás morzsasüti. Ennek a receptjét nem is olyan régen írtam le nektek.

Derűs napok

Nem írom le a további napok menüjét és menetrendjét,  de azért megpróbálok némi betekintést nyújtani az érdekesebb részekbe.
Mindjárt az első nap sütöttünk egy finom citromos muffint, ami valójában nem is muffin, hanem kevert bögrés sütemény. A múltkori "nem-brownie" adta az ötletet ehhez a "nem-muffin"-hoz. A lisztem megint fogyóban volt, a változatosság kedvéért a citromom is, mégsem akartam lemondani erről a sütiről. Úgyhogy megint ki kellett próbálnom (kísérleteznem) egy új receptet. Korábban már készítettem hasonlót (csak az koszorú formájú volt, és nem voltam kifogyva minden alapanyagból). Az is finom, de az újabb változat még könnyebb, nyáriasabb lett. Úgyhogy azt hiszem, én mostantól a következő nyerő változatig (amíg el nem fogy megint valami lényeges hozzávaló) biztosan az alábbi recept szerint készítem a citromos kevertet.

Citromos muffin

Hozzávalók:
2 bögre (1 bögre kb. 2 dl) teljes kiőrlésű búzaliszt
3/4 bögre kukoricaliszt
1 bögre őrölt mandula
kicsit több mint 1 bögre tejföl (bár nálam ennek a fele most joghurt lett)
1 bögre étolaj
1,5 kiskanál szódabikarbóna
1 bögre cukor
1 csomag vaníliás cukor
4 tojás
1 citrom vagy lime reszelt héja és leve

Elkészítés: A hozzávalókat összedolgozzuk (csak keverni kell), muffinformákba öntjük, majd 180 fokos sütőben kb. 20 percig sütjük. Közben bekeverjük a mázat: citrom vagy lime levét annyi porcukorral keverjünk össze, amennyit csak befogad. Amikor készen vannak a muffinok, azon nyomban, melegében a tetejükre kanalazzuk, beletesszük a díszítést: cukorgyöngyöt vagy cukrozott gyümölcsöt (mondjuk narancs- vagy citromhéjat), rácsra tesszük, és hagyjuk kihűlni.

Nagyon egyszerű, csudaszép és legalább ennyire finom! Érdemes kipróbálni! El is fogyott mind egy fél nap alatt. Ekkor derült ki az is, hogy a legkisebb vendégfiút, aki kissé válogatós az ételek terén, édességekkel azért életben lehet tartani... Ez meg is határozta az elkövetkező napok konyhai eseményeit: másnap kakaós csigát sütöttem, utána zabos-mézes kekszet és vajas-tejfölös pogácsát...

Programok házon kívül

Bár munkával jár egy ilyen vendéglátás, többet kell főzni, több dologra figyelni, nekem mégis pihentető volt ez az egy hét: azt kell mondanom, ilyen jó dolgom már rég nem volt, és nem is tudom, mikor lesz, lehet legközelebb.

Először is itt volt ez a három szép nagy gyerek, akik még nyilván emlékeztek rá, milyen volt hat-hét évesnek lenni... vagy csak mert olyan jó nevelést kaptak, nem tudom, de mind igazi, őszinte örömmel foglalkoztak az én kicsinyeimmel. A nagylány a szárnyai alá vette Flórist, voltaképp minden terhet levett a vállamról, amikor itthon voltak: játszott vele, megitatta, megetette(!), lefektette... (Máris hiányzik!!!) A nagyfiú Kelével és Sebővel focizott estéről estére, ha pedig bent volt, Flóris is szívesen mellételepedett egy-egy cumisüvegnyi tej erejéig. A kisebb, az édességkedvelő vendégfiú pedig minden területen bevetette magát, amikor épp nem nyomta el őt a nagy angliai hőség: szívesen segédkezett Flóris mellett, kártyázott Kelével vagy részt vett a meccsekben odakinn. Arany életem volt, nem tudok elég hálás lenni érte. És ezzel még nem is ért véget a sor.

Szerdán volt a házassági évfordulónk. Végre minden körülmény adott volt ahhoz, hogy ne a saját munkám (ételeim) felett ünnepeljem ezt meg. Alkalom is volt, és elegendő számú felvigyázó is a mi három gyerekünk mellé. Végre a könyvtár is bezárt, úgyhogy el is jutottunk az étterembe, s hosszú idő után újra eltölthettünk egy gyerekmentes estét.

Másnap újabb kaland: Szent Benedek napja volt, iskolai mise, majd "piknik-agape" - igazi angol megoldás. Több más finomság között a fent említett pogácsa és a zabos-mézes keksz arra készült. Én sajnos nem tudtam részt venni ezen, egyrészt mert Flóris épp akkor aludt, másrészt mert annyian egyébként sem fértünk volna be az autónkba, de az ifjúság lelkére kötöttem a fényképezőgépemet, így tudok mutatni képet.

Fagyi

Sokak szerint a nyárban a fagyi a legjobb. Ezzel én egy ideje már nem értek egyet. A nyárban az a legjobb, hogy nehéz kabátok és gyapjúpulóverek nélkül lehet sétálgatni a festői utcácskákon, és a szél sem fújja ki a nosztalgikus gondolatokat a fejünkből. De a második legjobb dolog tényleg a fagyi!

Fagyizunk is lépten-nyomon, úton-útfélen (sőt olykor orrba-szájba, de még azt sem bántam). Végre nyár van!!!! Nem tudom megunni.

  • Kinyomtatom
  • Elmentem
  • Elküldöm

Ezek is érdekelhetnek

Promóció