Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Citromos csirkemell bulgurral és újhagymás reteksalátával

45 perc
egyszerű
megfizethető
4 adag
Hozzávalók
  • Csirkemellhez:
  • 60 dkg csirkemell
  • 4-5 fej fokhagyma
  • 1 evőkanál méz
  • 1 evőkanál citromlé
  • 1 evőkanál balzsamecet
  • 1 citrom
  • bors
  • oregano
  • Reteksalátához:
  • 4-5 fej retek
  • 4-5 szál újhagyma
  • bors
  • 1 teáskanál balzsamecet
  • 2 zacskó bulgur(2x125g)

Elkészítés

  1. A csirkemellet szeletekre vágjuk, sózzuk borsozzuk, oregánóval ízesítjük. A fokhagymát lereszeljük, elkeverjük a mézzel, a citromlével, a balzsamecettel, és ráöntjük a csirkeszeletekre, majd jól beleforgatjuk őket. Hagyjuk a pácban amíg elkészítjük a reteksalátát.
  2. A retket gerezdekre vágjuk, az újhagymát pedig felkarikázzuk. Egy serpenyőben felforrósítunk egy evőkanál oliva olajat, beledobjuk a retket, sózzuk, borsozzuk és ráöntjük a balzsamecetet is. Pár percig hagyjuk fedő alatt párolódni, majd beledobjuk az újhagymát is, és nagy lángos kissé megpirítjuk. Tálkába szedjük és félre rakjuk. A csirkét kevés forró olajon megsütjük. Aki szereti még citromosabban az szeletelhet mellé citromot és azzal sütheti készre. A bulgurhoz én zacskósat vásároltam amiben 2 db 125 g-os tasak található,ezt a csomagoláson leírtak szerint elkészítettem. Nincs más dolgunk,mint ízlés szerint tálalni és jóízűen,elfogyasztani. Jó étvágyat!

 

Megjegyzés

Finom csirkemell,ropogós reteksalátával és egészséges bulgurral...hmmm kell ennél több egy jó ebédhez? :) - Noémii244

Ezek is érdekelhetnek

Friss