Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Citromfűszörp

75 perc
egyszerű
olcsó
12 adag
Hozzávalók

Elkészítés

  1. A citromfűleveleket leszedjük, egy lábasba rakjuk, felengedjük vízzel, lefedjük, majd a hűtőbe tesszük egy éjszakáraq
  2. Másnap kivesszük a hűtőből, és felforraljuk. Forrástól számítva 15 percig forraljuk, és időnként megkeverjük, majd leszűrjük a leveleket. (Ekkor már figyelni kell, mert habosodik és kifuthat.) Ha sötétbarna a főzet, öntünk hozzá egy kevés vizet, majd hozzáadjuk a citromlevet, a citromsavat és a cukrot.
  3. Alacsony lángon főzzük, folyamatosan kevergetjük, hogy a cukor semmiképp se égjen le. Amikor gyöngyözni kezd, még kb. 5 percig forraljuk, majd levesszük a tűzről. Sűrű szitán még átszűrjük, hogy ne kerüljön bele apró levéldarab, majd egy tökéletesen tiszta, csírátlanított üvegbe töltöm. Fontos, hogy az üvegeket fokozatosan töltsük: öntünk az aljára majd várunk, aztán félig töltjük, megint várunk, majd tele töltjük. Ez azért fontos, hogy legyen ideje az üvegnek tágulni, máskülönben "felrobban", jobb esetben csak megreped.
  4. Töltés után rácsavarjuk a kupakokat, majd negyed órára fejjel lefelé fordítom őket. Ha kihűlt, már iható is!

Mindenféle szörp >>> 

CITROMFŰ, AZ ILLATOS STRESSZOLDÓ >>>

Megjegyzés

Sok recept 1:1 arányban számolja a cukor és literek számát, de én a lekvárokat is mindig kevesebb cukorral főzőm és ez tökéletesen elegendő hozzá. - funfkitchen

Ezek is érdekelhetnek

Friss