Keress receptre vagy hozzávalóra
Recept feltöltés

Ciao, Pizza!

Sosem találkoztam még olyan gyerekkel, aki ne szeretné a pizzát. Kicsik vagytok, de ha igazán jó pizzát kaptok, ti sem kértek ketchupot, ugye?

A pizza
A pizza tulajdonképpen egy sült lepény, a kenyérfélék közé soroljuk, hiszen alap összetevője a liszt és az élesztő. A pizza olasz étel, Nápolyból származik, története vitatott, hiszen az ember már a kőkorszak végén, a növénytermesztés és állattenyésztés kezdeteitől sütött kenyeret. Az első írott emlék pizza témakörben időszámításunk előttről származik, a történetírók számos forrásban egy lapos, kelt tésztáról beszélnek, melyet olívaolajjal, mézzel és fűszerekkel ízesítenek, és köveken sütnek meg. A paradicsom már az 1600-as években megjelent Európában, de sokan mérgezőnek vélték, így csak a 18. századtól terjedt el, és kezdett hódítani Olaszországban is. A paradicsomos pizzát Nápoly szegénynegyedeiben kezdték először készíteni, a szegények eledelének hamar híre kelt, és lassan minden idelátogató ki akarta próbálni a híres pizzát.

Az első pizzéria és a Pizza Margherita
Nápolyban járva érdemes ellátogatni az első pizzériába, a több mint 200 éves Antica Pizzeria Port’Albába. Külön említést érdemel egy híres nápolyi pizzakészítő mester, Raffaele Esposito, aki 1889-ben megalkotta a Margherita pizzát. Az ünnepi alkalom Umberto király és Margherita királyné látogatása, a pizza az olasz trikolór színeiből állt össze: zöld, mint a bazsalikom, fehér, mint a mozzarella, piros, mint a paradicsom. A másik híres pizza, a Marinara, mely nevét nem onnan kapta, hogy tengeri finomságokkal van megrakva, hanem a halászokról, akik ezt fogyasztották munka után (a mare olaszul tengert jelent). Tetején paradicsom, oregánó, fokhagyma, olívaolaj és bazsalikom van.

Pizzaszövetség
Tudtátok, hogy az Igazi Nápolyi Pizza Szövetsége már 1984 óta létezik? Szerintük csak a Marinara és a Margherita az igazi pizza, és egyéb komoly szabályok betartását követelik tagjaiktól: pl. a pizza csak fatüzeléses kemencében sülhet, a tésztát kézzel kell gyúrni és nyújtani, a pizza közepe nem lehet 30 milliméternél vastagabb.

Pizzák

Néhány kedvenc:

·          Pizza quattro formaggi (picca kvátró formádzsi – négysajtos pizza): paradicsom, mozzarella, stracchino, fontina, gorgonzola (sajtok)·          Pizza capricciosa (picca kápricsóza - szeszélyes pizza):  sonka, gomba, articsóka, olíva, paradicsom, mozzarella
·          Pizza verdure (picca verdure – zöldséges pizza): grillezett zöldségek, gomba, paradicsom, mozzarella
·          Pizza calzone (picca kálcóne – „felhajtott nadrág” pizza) – félbehajtva sütött pizza
·          Pizza prosciutto e funghi (pizza prosutto e fungi – sonkás, gombás pizza). sonka, gomba, paradicsom, mozzarella

Az igazi olasz pizzákon sosincs ananász vagy kukorica, a világon azonban sok helyen kapható a hawaii (sonkás, ananászos), a mexikói (kukoricás, babos), és más érdekes variációk. Itthon is árulják már az egészen vastag héjú serpenyős pizza, és gyakori fokhagymás-tejfölös alapú fehér pizza is. A jó minőségű pizzából érdemes az egyszerűségre törekedni. Az igazi ízharmóniához 2-3 feltét is elegendő (szerintünk).

Pizza otthon

Az alaptészta igen egyszerű, egy négyszemélyes adagot így tudunk összeállítani.

Hozzávalók:
A tésztához
40 dkg liszt
10 dkg búzadara
1 teáskanál só
1 csomag (7 gr) szárított élesztő
1 teáskanál barnacukor
3 dl langyos víz
A szószhoz
4-5 gerezd fokhagyma
2 evőkanál olivaolaj
5 dl passzírozott paradicsom
só, bors, bazsalikom

A langyos vízhez keverjük a cukrot. Hozzáadjuk az élesztőt, és néhány percig pihentetjük, majd hozzáadjuk a lisztes, darás, sós keverékhez, és 10 percig gyúrjuk. A tésztagombóc tetejét belisztezzük, és 15 percig pihentetjük szobahőmérsékleten, majd vékonyra nyújtjuk. 2-3 nagy kerek vagy 2 tepsis tészta készülhet ennyi hozzávalóból. Fél centisre nyújtsuk, és pakoljuk meg szósszal és feltéttel. 250 fokon (a sütő aljában) 7-10 perc alatt kész.

A pizzaszósz: 4-5 gerezd összepréselt fokhagymát megfuttatunk 2 evőkanál olívaolajon, majd hozzáteszünk egy fél literes, jó minőségű, lehetőleg olasz, passzírozott paradicsompürét. Sózzuk, borsozzuk, és hozzáadunk 2 teáskanál bazsalikomot frissen darabolva (de szárított is lehet). Egyet rottyantunk rajta, és már kenhetjük is a pizzánkra.

  • Kinyomtatom
  • Elmentem
  • Elküldöm
Promóció

Magazin