Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Churros III.

MME MME
1 5/5
60 perc
mester
átlagos
Hozzávalók

Elkészítés

Elkészítés: A tésztához kimérem a vajat, és beleteszem a lábosba, amiben a tésztát fogom elkészíteni. Aztán jöhet hozzá a tej, a kristálycukor, és egy csipetnyi só. Ezt az egészet fogom, és a tűzhelyen összemelegítem. (Ebből tulajdonképpen egy égetett tészta lesz, ugyanúgy, mint a képviselőfánk tésztánál. Ez az egyetlen tésztafajta, amit a tűzhelyen kell elkészíteni.) Amikor már felolvadt a vaj, folyamatos kevergetés mellett, hozzáteszem a vajas tejhez a lisztet is. Miután ezzel is megvagyok, ezt a masszát még egy-két percig forgatom a lábosban a fakanállal egészen addig, míg el nem válik az edény falától. Aztán fogom a tésztát, beleteszem egy nagy tálba, és magára hagyom úgy 5 percre, hogy kicsit kihűljön. Amíg a tészta hűl, felteszek egy nagy lábosba olajat melegíteni, amiben majd kisütöm a fánkocskákat. Ha már langyos a tészta, akkor egyenként robotgéppel hozzákeverem a tojásokat. Mielőtt elkezdeném sütni a churrosokat, egy tálba porcukrot öntök, és ízlés szerint fahéjjal ízesítem. Ekkorra már kellően forró az olaj is, így fogom a habzsákot és a habkártya segítségével belepakolom a zsákba a tésztát, és óvatosan, 8-10 centis csíkokat nyomok az olajba. A fánkocskák 3-4 perc alatt megsülnek. A megsült rudacskákat kihalászom az olajból, felitatom róluk az olajat, aztán még forrón, belehempergetem őket a jó kis fahéjas porcukorba.

Megjegyzés

Ez a recept Szipola Éva klaviatúrájából származik de nekem bejött. - MME

Ezek is érdekelhetnek

Friss