Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Chanel macaron - feketén-fehéren

45 perc
rafinált
átlagos
Hozzávalók
  • Hozzávalók 20 darabhoz:
  • 5 dkg tojásfehérje
  • 12 dkg porcukor
  • 5 dkg őrölt mandula
  • 2 g tintahal tinta
  • A krémhez:
  • 12 dkg tehéntúró
  • 2 evőkanál citromlé
  • 0,5 dl tejszín felverve
  • 2 evőkanál vaníliás cukor

Elkészítés

Elkészítés: Mandulaszeleteket vásároltam az őrölt mandula elkészítéséhez, ezeket a kicsi kávédarálómmal megőröltem. Rövid szünetekkel daráljuk a mandulát, nehogy túlmelegedjen, mert könnyen összecsomósodik. Mindenképpen szitáljuk át az őrleményt, hogy szép legyen, majd adjuk hozzá a 10 dkg átszitált porcukrot.

4 napig pihentettem a hűtőben az 5 dkg-nyi tojásfehérjét. Kb. 2 db tojásból nyerhető ki ez a mennyiség. Biztosan elkészíthető kevesebb pihentetéssel is, de nekem ez vált be. Ha felmerül bennetek a kérdés, mihez is kezdjetek a tojássárgájával, akkor javaslom nektek, gyúrjatok belőle száraztésztát.

Verjük fel a tojásfehérjét kemény habbá, majd apránként adjuk hozzá a 2 dkg maradék porcukrot. Végül az összekevert 5 dkg őrölt mandulát és a 10 dkg cukrot fakanállal óvatosan keverjük hozzá a tojásfehérjéhez.
Ezután keverjük hozzá a 2 g tintahal tintát. Megfelelő állagú kell legyen a végeredmény, mert különben lapos és folyós lesz a tésztánk. További 1 kanál cukorral javítottam az első macaron állagán.

Habzsákba vagy egyszerű zacskóba (a sarkát levágjuk) töltjük a tésztát. Sütőpapírral kibélelt tepsibe vagy egy tiszta fémlapra nyomjunk ki kb. 3 cm átmérőjű köröket. Nyomjunk ki egy kicsi halmot a habzsákból, és húzzuk felfelé a végén. Helyezzük megfelelő távolságra egymástól a tésztahalmocskákat, mert kicsit szétterülnek majd.
Kb. 15 perc alatt 150 °C-os sütőben szárítjuk, majd további 5 percig 120°C-on sütjük. Folyamatosan figyeltem, hogyan változik az állaga. A tetejének szilárdnak kell lennie, és egy kicsi habos talpnak is meg kell jelennie az igazi macaronnál.

Végül hagyjuk teljesen kihűlni a papíron, majd egyesével leválaszthatjuk a macaronokat.

A krém elkészítése nagyon egyszerű. Törjük át a krémes házi túrót, majd adjuk hozzá a felvert tejszínt. Citromlével és vaníliás cukorral ízesítetsük a krémet.

Szépen betöljük a krémet a 2 korongba, és készen is vagyunk. A macaron 2-3 napig is eláll töltött állapotban, de töltetlenül, lezárt üvegben akár hetekig is.

Megjegyzés

Egy őrült ötlet pattant ki a fejemből, de megérte megcsinálni a végeredmény miatt! Fecómnak nagyon tetszett! Ő az elsődleges bírálóm, így sokat adok a véleményére! Elárulom Nektek azt is, hogy negyedik próbálkozásra lett ilyen szép a macaronom. Megvan a talpa és a teteje sem lett csúnya. Korábban volt, amelyik szétfolyt, vagy csúnya lett, nem sikerült a talpa, de legutóbb ujjongva vettem ki a sütőből ezt a változatot. Persze van még mit gyakorolnom, de megéri.

Macaron történelem: manapság Franciaországban örvend nagy népszerűségnek ez a habcsókhoz hasonló finomság. De honnan erednek a gyökerei? Az első gasztroemlékek a XIV-XV. századi Velencébe kalauzolnak el minket. Több monda is kering arról, szivárgott be annak idején a francia köztudatba. Az egyik szerint az olasz Medici Katalin ismertette meg a franciákkal ezt a finomságot a XVI. században, amikor férjével együtt annak hazájába költözött. De olvashatunk a karmelita nővérekről vagy éppen olasz zsidó kereskedőkről, akik hírét vitték ennek a desszertnek Franciaországban. A sütemény mandulaőrleményből, tojásfehérjéből, cukorból, valamint két darab, általában 3 cm átmérőjű korongból áll. A töltelékek tárháza kifogyhatatlan: dzsemek, lekvárok, krémek és a tökéletesen passzoló ganache (ejtsd: gánás).
- BoldogAgi

Ezek is érdekelhetnek

Friss