Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Cézár saláta

MME MME
4 4/5
20 perc
bonyolult
átlagos
Hozzávalók
Allergének
  • Glutén
  • Tojás

Elkészítés

  1. cézár saláta pirított kenyérkockáinak elkészítése: vágjuk fel a kenyeret kb. 1,5 cm-es kockákra. A kés lapjával (vagy fokhagymanyomóval) préseljük össze a 2 nagy gerezd fokhagymát.
  2. Egy tálban keverjük össze a fokhagymát, az olívaolajat és a kenyérkockákat. Ízlés szerint sózzuk meg, keverjük addig, amíg a szósz egyenletesen bevonja a kenyérkockákat.
  3. Tegyük a kenyérkockákat tepsibe, egyenletesen terítsük el, és 350 fokra előmelegített sütőben, grillfokozaton pirítsuk aranybarnára.
  4. A salátöntet elkészítése: a tojást tegyük forrásban lévő vízbe, és 45 másodpercig főzzük. Utána vegyük ki, és hagyjuk lehűlni.
  5. Préseljük össze a fokhagymát, és tegyük nem fémből készült keverőtálba.
  6. Adjuk hozzá az előzőleg összetört szardellákat vagy a szardellapasztát, a reszelt parmezán felét, a Worcestershire-szószt, a citromlét, a kapribogyót, a mustárt és a héjától megtisztított tojást. Sózzuk, borsozzuk ízlés szerint.
  7. Folyamatos keverés közben lassan adjuk hozzá az olívaolajat, és keverjük simára az összetevőket (ha az olívaolajat túl gyorsan adjuk hozzá, akkor az kiválik).
  8. A saláta elkészítése: tegyük fa, üveg vagy műanyag (de nem fém) salátástálba a 3-5 cm-es kockákra tépkedett salátát. Adjuk hozzá az öntet felét, keverjük össze. Adjuk hozzá a maradék öntetet, a maradék parmezán sajtot, a kenyérkockákat, és újra keverjük össze. 

Megjegyzés

Sokféle saláta fut Cézár néven. Ez az a recept, ami szerint 1924-ben a mexikói Tijuana-ban Cesare Cardini étteremében elkészítették a salátát, miután egy nyári hétvégén kifogytak egyes alapanyagok. - MME

Ezek is érdekelhetnek

Friss