Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Céklás rizottó

60 perc
bonyolult
átlagos
Hozzávalók

Elkészítés

Elkészítés: A céklát megmossuk és feltesszük főni. Ha megfőtt, megpucoljuk, és apró kockára vágjuk.

Közben kevés olajon megdinszteljük a hagymát, hozzáöntjük a rizottó rizst (az arborio a legjobb, de lehet másfélékkel is próbálkozni). Kicsit a rizst megpiritjuk, míg valamennyire áttetszővé válik, de nem ég meg. Ekkor akár 2 részletben hozzáadjuk a bort, közben kevergetjük folyamatosan. Ha a bort megitta, jöhet a húsleves alaplé, ez is több lépésben, először egy keveset, majd ha azt megitta, akkor megint, és megint, amíg el nem fogy az alaplé. A rizst addig öntözzük, amíg meg nem puhul. Erre a célra a továbbiakban lehet vizet használni, vagy akár a mozzarella sajt áztató levét.

Ha a rizs megfőtt, hozzákeverjük a felkockázott céklát és a mozzarella sajtot, majd meghintjük petrezselyemzölddel. Pár percig főzzük.

Darált dióval és további petrezselyemmel tálaljuk.

Megjegyzés

Mozzarella sajt helyett lehet tofuval vagy kecskesajttal is készíteni. A vörösbor helyettesíthető fehérborral, illetve akár el is hagyható. Vöröshagyma helyett lehet zöldhagymát is használni.
- petrarovo

Ezek is érdekelhetnek

Friss