Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Candida - hogyan győzhető le?

default user icon
VK
Az orvosok többsége szerint nem is létezik, mások egyenesen civilizációs népbetegségnek tartják, tünetei nagyon változatosak, éppen ezért megtévesztők lehetnek – a candidiázis körül még ma is rengeteg a vitatott kérdés, köztük az is, miként segíthet a Candida-diéta. Ennek jártunk utána.

Ellentmondásos listák keringenek tiltott és fogyasztható ételekről, nehéz eldönteni, ki az, aki valóban szakértő a témában, és ki az, aki pusztán eladni szeretne valamit egy-egy „csodaszer” ajánlásával. Igyekszünk tisztázni a Candida gombával és a szervezetben való túlszaporodását gátló diétával kapcsolatos legalapvetőbb kérdéseket, így talán a probléma megoldásához is közelebb kerülhetünk.

Élete során ugyan kivel ne fordult volna még elő, hogy fáradékonnyá, levertté vált, emésztési problémái jelentkeztek, vissza-visszatérő fejfájás kínozta, allergiás panaszokkal küzdött? Ezek a tünetek utalhatnak a Candida gombák túlzott elszaporodására a szervezetben – és természetesen számtalan egyéb betegségre is. Lehet, hogy ilyenkor megoldást hozhat egy szigorú diéta, de az is előfordulhat, hogy önmagában ez nem vezet eredményre. A legtöbb gondot az jelenti, hogy nem állnak rendelkezésre olyan tudományos kutatások, széles körben végzett vizsgálatok, amelyek egyértelműen bizonyítanák, hogy az úgynevezett Candida-diéta tartós gyógyulást hoz, megelőzi a tünetek kiújulását, hosszú távon gátolja a gombák szaporodását a szervezetben, vagyis megéri a sok-sok lemondás, az akár három-hat hónapig, vagy még ennél is tovább tartó kemény diétázás.

De mi is az a Candida?

A Candida albicans élesztőgomba a bélflóra részét képezi, és egy kiegyensúlyozott, egészséges életet élő ember szervezetében teljesen ártalmatlan. Semmiféle problémát nem okoz mindaddig, amíg a bélflóra egyensúlya fel nem borul (vagyis a Candida túlsúlyba nem kerül a jótékony baktériumokkal szemben, ezt nevezzük candidiázisnak). Márpedig az egyensúly felborulását sok minden előidézheti, így például:

–  Nem táplálkozunk megfelelően (túl sok édességet, állati fehérjét, szénhidrátot, feldolgozott, tartósított, adalékanyagokkal feldúsított élelmiszert, ugyanakkor kevés rostban gazdag friss gyümölcsöt, zöldséget, gabonát eszünk). Ám nem csak az a baj, hogy mit eszünk, de az is, hogyan: többször kellene kevés – nem pedig egyszerre nagy mennyiségű – ételt magunkhoz vennünk, és a gyorsan, szinte rágás nélkül bekapkodott falatokkal sem teszünk jót az emésztésnek. Súlyosbítja a helyzetet, hogy nem iszunk elég folyadékot (és itt a vízre, semmiképpen sem a szénsavas, agyoncukrozott üdítőitalokra gondolunk).

–  Nem oldjuk a mindennapok során óhatatlanul felgyülemlett feszültséget, sokat stresszelünk, idegeskedünk, keveset lazítunk, nem mozgunk eleget, minimális időt töltünk a szabadban.

–  Az egyensúly felborulását okozhatja még antibiotikum-kúra, hormontartalmú gyógyszerek (például fogamzásgátlók, szteroidok, gyulladásgátlók) szedése, a rendszeres alkoholfogyasztás, vagy az is, ha valamilyen fertőzés, betegség következtében legyengül az immunrendszerünk, ezáltal romlik a védekezőképessége.

Mit tehetünk?

Először is, ha gyakran tapasztaljuk magunkon az alábbi tünetek valamelyikét (vagy akár többet is), kezdhetünk gyanakodni a Candida elszaporodására: álmatlanság, fáradtságérzet, szédülés, hasmenés, székrekedés, puffadás, hasi fájdalom, édesség utáni vágy, allergiás reakciók, hízás, fogyás, ízületi fájdalmak, kiütések, pattanások, afták, ekcéma megjelenése, fehér lepedék a nyelven, visszatérő hüvelyi gombás fertőzés, gyakori húgyúti problémák, libidóvesztés, depresszió, általános diszkomfort érzés.

A tünetlista hosszú és változatos, éppen ezért, mielőtt bárki lelkesen öndiagnosztizálásba, majd önsanyargató diétába kezdene, menjen el inkább laborvizsgálatra, ahol kideríthető, hogy tényleg a Candida tehető-e felelőssé a problémákért. Vérvizsgálattal három antitestre lehet szűrni: az IgG, az IgA és az IgM antitestek magas aránya utalhat arra, hogy a Candida elburjánzott a szervezetben. Székletből is vizsgálható a jelenlévő gomba, illetve a jótékony és a káros baktériumok mennyisége. Vizeletvizsgálat során a borkősav (a Candida gomba által termelt melléktermék) szintje lehet árulkodó. (Azok a módszerek, amelyek csak a Candida jelenlétét képesek megállapítani, nem mérvadóak, hiszen ez az élesztőgomba természetesen megtalálható az emberi szervezetben, csak az nem mindegy, milyen mértékben.)

Ha beigazolódik, hogy valóban elszaporodott a Candida a testünkben, az orvosok általában gombaölő- és bélflóra-helyreállító szereket írnak fel. Bár nem túl sok, de szerencsére már akad olyan orvos, aki a gyógyszeres kezelés mellett életmódváltást, stresszoldást (akár szakember segítségével) és Candida-diétát javasol.

Hogyan kezdjünk hozzá?

A legfontosabb: ha egyértelműen bebizonyosodott a candidiázis, célszerű a gomba szaporodására kedvező hatású élelmiszereket kiiktatni az étrendünkből, ezzel segíthetjük a gyógyulást. A kúra általában három-hat hónapig tart, ennyi időt vesz igénybe, mire a bélflóra mikroorganizmusai ismét egyensúlyba kerülnek.

Célszerű a diétát tisztítókúrával kezdeni, hogy minél eredményesebb legyen a folytatás. Ez lehet beöntés vagy kolon-hidroterápia, amely gyorsan és hatékonyan segít a bél tisztulásában, de aki ezt túlságosan radikális beavatkozásnak tartja, étrenddel is „előtisztíthatja” a szervezetét. Ebben az esetben egy hétig ajánlatos zöldséglevest fogyasztani, esetleg barnarizs-kúrát tartani, mindezt rengeteg folyadékfogyasztással, méregtelenítő teák kortyolgatásával kiegészíteni. Ha még ez is túl szigorúnak tűnik, kezdhetünk egyből a Candida-diétával is.

A tapasztalt Candida-diétázók két táborra oszthatók: az egyik szerint a kúra első heteiben jóval szigorúbb szabályokat kell követni, aztán kissé bővíthető a fogyasztható ételek köre, a másik táborba a „keményvonalasok” tartoznak, ők mindvégig csak olyan ételeket esznek, amelyek garantáltan nem szolgálnak táplálékul a gombáknak. Hogy ki melyiket választja, döntés kérdése. Amiben azonban biztosak lehetünk: ha jellemző ránk, hogy általában túl sok finomított lisztből és cukorból készült ételt eszünk, garantáltan jót teszünk a testünknek azzal, ha ezeket az élelmiszereket egy időre háttérbe szorítjuk, ezáltal méregtelenítjük a szervezetünket.

Mit nem ehetünk?

- Élesztő- és finomliszttartalmú élelmiszerek (kenyerek, péksütemények, kelt tészták, édes és sós sütemények)
- Gluténtartalmú élelmiszerek (búzából, rozsból, zabból, árpából készült ételek)
- Cukor, méz, valamint minden cukorral, mézzel készült étel, ital (csokoládé, édességek, ketchup, mustár, majonéz, salátaöntet, lekvár, szószok, szirupok, gyümölcsjoghurt)
- Friss és aszalt gyümölcsök, gyümölcsitalok, gyümölcskonzervek (magas cukortartalmuk miatt táplálják a gombatelepeket). A diéta későbbi szakaszában az alacsonyabb cukortartalmú gyümölcsök (alma, málna, ribizli, egres, szeder, eper, meggy, narancs, grépfrút, kivi) megengedettek.
- Sajtok (a diéta első pár hetében semmilyen sajt nem ajánlott, a második szakaszban már fogyaszthatók rövid érlelési idejű sajtfélék, pl. mozzarella, feta)
- Gombafélék
- Nemespenészes termékek, gombakultúrával készített tejtermékek (kefir, camembert, brie sajtok)
- Erjesztett élelmiszerek (ecet, bor, pezsgő, sör, savanyú káposzta)
- Adalékanyagokkal, ízfokozókkal, tartósítószerekkel dúsított élelmiszerek
- Szeszes italok, tea, kávé, energiaitalok, egyéb koffeintartalmú italok

Mit szabad?

- Zöldségfélék (rostban gazdagok, ami nagyon jótékony hatású az emésztésre), lehet nyersen, párolva, grillezve is enni. Az első hetekben kerülendők a magas keményítőtartalmú zöldségek, pl. sárgarépa, borsó, bab, krumpli, kukorica.
- Natúr, probiotikus joghurtok (táplálják a bélben élő jótékony baktériumokat, ezáltal gátolják a gombák elszaporodását)
- Tojás, friss húsfélék, halak (kivéve feldolgozott, tartósított, pácolt formában)
- Gluténmentes gabonából készült élelmiszerek (hajdina, köles, amaránt, quinoa, rizs, barnarizs)
- Élesztő nélküli tönkölykenyér (egyre több helyen beszerezhetők már a Candida-diétába illeszthető kenyerek, péksütemények)
- Gyógynövények és fűszerek (a szárítottal legyünk óvatosak, mert ezek penészgombával fertőzöttek lehetnek)
- Hidegen sajtolt olajok, kókuszzsír
- Nyírfacukorral, más néven xilittel édesített termékek fogyaszthatók, mert a xilit csekély mértékben emeli meg a vércukorszintet, nem táplálja a Candida gombát, mindemellett természetes anyag, nem pedig mesterséges édesítőszer.

Mire tanácsos még odafigyelni?

–  Ha valaki tudja magáról, hogy nehezen bírja a diétázást, kérje dietetikus segítségét, akinek irányítása alatt mindenképpen biztonságosabb a kúra, és ő az egyéni sajátosságokat is figyelembe véve képes összeállítani az étrendet. Különösen ajánlott szakemberhez fordulnia annak, aki egyéb betegséggel vagy táplálékérzékenységgel küzd, illetve aki a diéta során izzadást, fejfájást, idegességet, szédülést, hányingert tapasztal.

–  Mivel sokféle étel tiltólistán szerepel a kúrában, a hiánybetegségek elkerülése érdekében ügyelni kell az immunrendszer erősítésére és a vitaminpótlásra (különösen, ha valakinek a zöldségfélék nem tartoznak a kedvencei közé). Candida-diéta esetén fokozottan kell a szervezetbe juttatni cinket, szelént és magnéziumot, a vitaminok közül pedig az A-, a C- és az E-vitamin bevitele nagyon fontos.

–  Célszerű természetes gombaölőket is az étrendbe illeszteni, amelyek pusztítják a szervezetben túlszaporodott gombát. Ilyen például a fokhagyma, a teafaolaj, a kakukkfű, a grépfrútmagcsepp, az aloe vera, a koriander, a szegfűszeg, a fahéj.

Anti-candida kenyér

Hozzávalók:
50 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt
1 teáskanál szódabikarbóna
1 teáskanál só
8 evőkanál olaj
4 dl víz
1 teáskanál kömény és/vagy lenmag
1 kávéskanál tárkony

Elkészítés: A hozzávalókat alaposan összegyúrjuk, és kerek cipóként készre sütjük, konyharuhába bugyolálva hagyjuk kihűlni.

Kölessüti eperrel

Hozzávalók:
1 bögre köles
4 bögre rizstej
2 evőkanál xilit
20 dkg eper
1 teáskanál fahéj
1 evőkanál frissen facsart citromlé

Elkészítés: A kölest tűzálló tálba tesszük, ráöntjük a rizstejet és a citromlevet. Megszórjuk xilittel, a feldarabolt epret meghintjük fahéjjal és rátesszük a kölesre. Nem baj, ha a folyadék soknak tűnik, mert a köles mindet magába fogja szívni. Előmelegített sütőben kb. 40-45 percig sütjük.

Citromos-fokhagymás elixír

Hozzávalók:
30 gerezd fokhagyma
5 db biocitrom
1 liter víz

Elkészítés: Ez az egyszerűen elkészíthető elixír kiváló gomba- és vírusölő, méregtelenítő hatású. A fokhagymáról leszedjük a héját, felaprítjuk, a citromot alaposan megmossuk, héjastul feldaraboljuk, és összeturmixoljuk a fokhagymával együtt. 1 liter vízzel buggyanásig forraljuk, lefedve hagyjuk kihűlni, ezután leszűrjük, és hűtőszekrényben tároljuk. Három héten keresztül mindennap igyunk meg belőle fél decit a reggeli étkezés előtt.

Táplálék-érzékenységek és allergiák >>>

Ezek is érdekelhetnek

Friss

Friss