Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Baconös burgonya füstölt sajttal

15 perc
egyszerű
olcsó
4 adag
Hozzávalók

Elkészítés

  1. A meghámozott burgonyát egyforma szeletekre vágjuk. Egy tepsibe vagy tűzálló tálba egymás mellé helyezzük a burgonya szeleteket.
  2. Egy szelet bacont helyezünk rá, erre ismét burgonya karikát teszünk, ezt a műveletet addig folytatjuk, amíg a bacon szelet tart. Miután befejeztük az összeállítást, összeaprítjuk a fűszernövényeket.
  3. Olívaolajat öntünk a burgonyatornyok közé, megszórjuk sóval, borssal és rendezzük el az aprított fűszernövényeket is.
  4. Letakarjuk fóliával, majd 170 fokra előmelegített sütőbe tesszük. Nagyjából 20-25 perc alatt elkészül, ekkor levesszük a fóliát,  és egy-egy szelet sajtot helyezünk a burgonyahalmok tetejére és visszatoljuk a sütőbe. 5-10 perc alatt megpirulnak, ezután tálalhatjuk köretként vagy előételként is.

 3 VILLÁMGYORS, EXTRA KÖRET SÜLT HÚSOKHOZ >>>

7+2 SZUPER KRUMPLIS KÖRET, AMIT KI KELL PRÓBÁLNOD >>> 

Megjegyzés

A bacont felválthatjuk sonkával vagy füstölt kolbásszal is. A sajtot ízlés szerint válasszuk meg. - lilalicsi

Ezek is érdekelhetnek

Friss