Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Brunch, az ebédnek is beillő reggeli

default user icon
SB
A hétvégék és a vakáció ritmusa szerencsére egész más, mint a dolgos hétköznapoké. Ilyenkor később indul a nap, később és hosszabban reggelizünk, sőt a legjobb, ha nagy társaságban. Erről szól a brunch!
Mi az a brunch?

A breakfast (ejtsd: brekföszt, jelentése reggeli) és lunch (ejtsd: láncs, jelentése ebéd) szavak összeolvasztásából keletkezett kifejezés, mely a reggeli idő után, de még ebébidő előtt kezdődő étkezéseket jelöli. Míg a villásreggelit általában korán fogyasztjuk, a brunch kezdete 11 és 1 közöttre tehető, persze attól függően késő ez, hogy ki mikor kel ki az ágyból. Főleg Amerikában népszerű étkezési forma, de már az egész világon terjed a brunch (ejtsd: bráncs) divatja.

Miért jó a brunch?

Mert kiváló időtöltés lustálkodós délelőttön, nagy családdal vagy barátokkal közösen elfogyasztva. Mert nem igényel feltétlenül nagy előkészületet, hiszen egy szalonnás tojás vagy kolbászos rántotta pillanatok alatt összedobható. Ha némi süteményt is tálalunk mellé, estig egy könnyű uzsonnával már ki lehet bírni. Mert hajnalban kelő kisgyerekes családoknak szuper nyári elfoglaltság egy reggeli brunch a játszótéren vagy akár a strandon kezdve, egész napra elhúzva. Mert télen-nyáron hétvégeken érdemes bruncholni, de hét közben is lehet, gyakran szerveznek üzleti brunch ebédeket is.

Mit együnk, ha bruncholunk?

A klasszikus reggeli hozzávalói mellett nagy sikert arathatunk - főleg ha egy átmulatott éjszaka után hívjuk a barátokat, rokonokat bruncholni – egy óriási bundáskenyér partival. Variálhatjuk, készíthetjük a híres francia Croque Monsieur vagy Croque Madame formájában is, de nem megvetendő egy másik francia finomság, a quiche (ejtsd: kis)  sem.

Rántották, omlettek és frittaták minden mennyiségben kerülhetnek az asztalra, melegszendvicsekkel nagyot nem hibázhatunk, hússal vagy anélkül nagyon jó étel ilyenkor. Készíthetünk különféle tortillatekercseket vagy tartalmasabb szendvicseket is.

Az angoloknál a brunch nem akkora divat, mint Amerikában, de ha megeszünk egy igazi hagyományos angol reggelit sült szalonnával és kolbásszal, paradicsomos babbal, estig garantáltan nem fog korogni a gyomrunk.

Édesen bruncholni

Ha Amerikában hívnak minket brunchra, akkor biztosan amerikai palacsinta is készül majd természetesen juharsziruppal, könnyen elkészíthetjük mi is. A gofri is gyorsan megvan, laktató és nagyon-nagyon finom lekvárral, csokipudinggal vagy tejszínhabbal. Ha korán felkelünk, készíthetünk sós vagy édes muffint, különféle csigákat vagy banánkenyet, akár görög joghurttal vagy  gyümölcssalátával kínálva. Hmm? Indulhat a meghívó gyártás?

Mit igyunk?

Frissen facsart narancs- vagy grépfrútlé az igazi, de készíthetünk házi limonádékat is. Lehet teázni, készíthetünk fűszeres chai lattét, és jól fogy ilyenkor a kávé, bátrabbak kipróbálhatnak alkohollal megbolondított kávékoktélokat is. A fent említett macskajaj űzés céljából összehozott brunch kötelező eleme a Bloody Mary is…


 

Ezek is érdekelhetnek

Friss