Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Borsókrémleves sonkával és buggyantott tojással

MME MME
60 perc
mester
megfizethető
4 adag

Elkészítés

  1. Az újhagymát megtisztítjuk és felkarikázzuk. A burgonyát megmossuk és meghámozzuk, majd felkockázzuk.
  2. Egy lábasban felforrósítjuk a vajat, megfonnyasztjuk rajta a hagymakarikákat. Hozzáadjuk a krumplit, és kissé megpirítjuk. Beleforgatjuk a borsót, és néhányszor megkeverve 5 percig pároljuk. Felöntjük az alaplével, sózzuk, borsozzuk, majd fedő alatt kb. 20 percig főzzük. Botmixerrel pürésítjük.
  3. Közben egy másik lábasban felforralunk 1 l vizet. A tojásokat megmossuk. Beleteszünk egy merőkanálba héjastul 1 db tojást. Belemártjuk a forró vízbe 10 másodpercre. Kiemeljük, a tojást kivesszük, a merőkanalat pedig visszatesszük a vízbe. Óvatosan beleütjük a merőkanálba a megmelegített tojást, és 2 percig főzzük. Ezután lecsepegtetjük, és tányérra tesszük. Ugyanígy elkészítjük a többi tojást is.
  4. A levest a buggyantott tojással, a felcsíkozott sonkával és egy kevés snidlinggel tálaljuk.

EGYSZERŰ ÉS NAGYSZERŰ ZÖLDBORSÓKRÉMLEVES, AHOGY A GYEREKEK SZERETIK! 

3 TOJÁSOS ALAPRECEPT, AMIT ISMERNED KELL - KONYHAI KISOKOS 

PIKÁNS SONKALEVES HÚSVÉTI MARADÉKBÓL 

Ezek is érdekelhetnek

Friss