Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Bohóc, Melódia, Szerencsi retro - Nosztalgia csokikat teszteltünk

Minden jóérzésű emberben időnként felüti a fejét a nosztalgia-láz, amikor azon tűnődünk, hogy anno egykoron milyen jó volt ez, vagy az. Mi ezt a kérdést kicsit a kaja vonalon kezdtük el pedzegetni és arra jutottunk, hogy keresünk pár retro csokit.

11 őselemet sikerült felkutatnunk a boltok polcairól, melyek mondhatni feltalálásuk óta szinte semmit nem változtak, külsőleg is sokszor olyanok mintha éppen a múzeumból loptuk volna el őket. Értelemszerűen ezek között egyetlen közös tulajdonság van, ami nem más, mint hogy  lassan ezer éves csokikról beszélünk. Sorrend emiatt a héten elmarad.

Bohóc

Mai napig nem sikerült tisztázni, hogy egy bohóc milyen ízű, de talán jobb is nem gondolkozni rajta. Kinézetre valóban retro, de a lényeg akkor is már az ízeken volt, amikor a TV még csak fekete-fehér palettán dolgozott. Kezdetben egy egészen intenzív bevonós illat támad belőle. Kóstolás során a csokis íz mellé egy enyhe narancsos aroma is felüti a fejét, de a végén az egész olyan lesz, mint egy szaloncukor.

Adatok: 25 gramm, 99 Ft

Lottó

Az évek során sok ember eszét elvitte a Lottó, de ezen fajta inkább elhízást okoz, mint mélyszegénységet. Kibontás után kicsit csalódottan vettük tudomásul, hogy nincsen jóformán semmi illata. Kóstolás során élménydúsabb lesz a helyzet, de sajnos nem kifejezetten pozitív értelemben. Iszonyatosan édes és ragadós az egész. A csomagolás alapján diós ízesítéssel bír, ami a valósában nem igazán van így, mivel abból semmit nem érezni.

Adatok: 25 gramm, 99 Ft

Kapucíner

Igazi közkincs. Ahogy megtépjük csomagolását azonnal megérinti orrunkat a kávés aroma. Intenzív és erős, a csokis frontnak alig van esélye mellette. Kóstolva aztán jön a rémálom. Ragadós az egész, amiben a karakteres ízt az igazi filléres kávé ízvilága adja.

Adatok: 31 gramm, 139 Ft

MELYIKNEK ROPOG A BUNDÁJA? - FAGYASZTOTT RÁNTOTT SAJTOKAT TESZTELTÜNK

Szamba

Igazi vidám hangjeggyel felvértezett bugyipink színe van a csomaglásnak. Kibontás után semmi illat, de ahogy ráharapunk, elindul az ízkalandozás szánkban. Elején megjön a rumos aroma, amit közvetlenül követ a meggy, de a marcipánnak sehol nyoma nincs. Az összhatás a végére pedig itt is olyan, mint egy zs kategóriás szaloncukor esetében.

Adatok: 25 gramm, 99 Ft

Sport

Legjobb reklámok voltak anno a Sport szelettel azonosíthatóak a 90-es évek végén. Emberünk bedarált egy szeletet és autókat tologatott játszi könnyedséggel le az útról. Kóstolás során leginkább arra jöttünk rá, hogy száraz, kemény, tömény és íz egész kakaó dolog olyan mintha instant porból legyeztünk volna rá pár egy adagot.

Adatok: 25 gramm, 89 Ft

"MEGTÖRTÉNT AZ ELKÉPZELHETETLEN: A NAGY KLASSZIKUS CSAK A MÁSODIK!"- MOGYORÓS CSIPSZEKET TESZTELTÜNK

Balaton szelet

Ez külsőleg eléggé modern azért a többihez mérten. A gyökerei azért már eléggé mélyen megkapaszkodtak az édességtörténelemkönyvek lapjai között. Számtalan ízesítésben és variációban szerepel már a polcokon, de talán ez a klasszikus mind közül. Ízében valahol az ét és a tejcsoki között pattog. A nápolyi frankó ropogós, ami sokáig kalandozik szánkban, hacsak nem borítunk rá egy pohár Traubit.

Adatok: 30 gramm, 77 Ft

Szerencsi tejcsoki (abc)

Szép megtermett N betű a csomagoláson, ami mellé nem sikerült mindenáron megfejteni azonnal az állat elnevezését. Retro hatás garantáltan megvan, ahogy megpillantjuk. Kóstolva kicsit kesernyés a mutatvány, ami nem tuti, hogy minden gyerek esetében elismerést váltana ki. A végén a csokis vonal tejes irányba elmozdul, de annyira nem meggyőző.

Adatok: 20 gramm, 109 Ft

Melódia

Fóliába tekerték a csokit és ezzel meg is van a csomagolás. Nem a leginkább strapabíróbb a piacon az biztos. Illatában megjön az étcsoki, ami mögött némi mogyoró aroma is befigyel. Ízlelés után egészen sokrétű élménnyel gazdagodunk. Először egy nem túl keserű étcsokis huzat, ami mellett vadul megvan a mogyoró. A krém töltelék finom és tökéletes állagú. A sort ismét az étcsokis ízvilág zárja, ami azért erőteljesebb mindennél.

Adatok: 38 gramm, 275 Ft

Szerencsi retro

Szépséges látvány ez is, ha egy 50 éves iparművészeti csoda mellett szemléljük. Kóstolva jön az igazi mennydörgés és fájdalom, ahogy megízleljük első morzsáját. Iszonyatosan keserű, a töltelék íze egyenlő a nullával. Folyamatosan az étcsokit érezzük, de abból is a gyászosabb fajtát, aminek olyan az utóíze mintha megégettük volna még egy kicsit.

Adatok: 38 gramm, 209 Ft

MI LESZ A TÍZÓRAI? LETESZTELTÜK A GYEREKEKNEK SZÁNT ÉDES SNACKEKET

Party bevonó

Manapság a party bevonó egészen máshogy mutat, de ezt ne is feszegessük. A csomagolás félúton van a retro és a modern között. Kóstolás után megbizonyosodtunk róla, hogy teljesen zsákutca az egész. Semmi íze nincsen a dolognak, cserébe nagyon édes és zsíros hatású az egész.

Adatok: 90 gramm, 169 Ft

Macskanyelv

Mai fejjel biztosan sokáig agyalnánk rajta, hogy miért ez lett a neve. A csomagolás vegyesen rejt tej és étcsokis darabokat. A tejes verzió különösebben nagy csodát nem rejteget, átlagos nem túl édes fajta. Az étcsokis példányok viszont finomak, édesnek nem nevezhetően és utóízükben felüti fejét némi vajas aroma is.

Adatok: 100 gramm, 789 Ft

Ítélet

Az biztos, hogy az idő sok mindent megszépít az ember fejében. A Party bevonót például nem tudjuk megérteni, hogy miért nem tiltotta be az állam anno, mert egészen szörnyű. Szemben vele a Macskanyelv étcsokis példányai meglepően finomak. A Kapucínerre sokan boldogan emlékeznek vissza, de nekik ajánlott egy újra teszt erősen.



A Sport és Balatonszelet ezen verzió egészen egyszerűek és nem feltétlen hibátlanok, de ezt az evolúció is elismerte és újfajta ízekkel is megjelentek. Többségében mindegyikben majdnem találni valami szerethető pontot, de be kell ismerni, hogy ezek felett kicsit elment az idő, modernebb ízkombókkal jobban meg tudjuk győzni a gyereket, ha ilyennel akarjuk lefizetni.

 

Ezek is érdekelhetnek

Friss