Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Bocuse d'Or döntő: Kiderült, mit főz a magyar csapat

default user icon
MME
Elkezdődött a világ legrangosabb szakácsversenye, a Bocuse d'Or kétnapos világdöntője Lyonban. A magyar csapat az első nap második indulójaként, ma reggel 8:10-kor neki is állt a főzésnek. Mutatjuk, mi lesz a menü!

A Bocuse d’Or döntőjén 24 csapat vesz részt, kedden és szerdán is 12-12 csapat bizonyíthat. Hazánkat idén Pohner Ádám séf képviseli, akit Csillag Richárd commis segít, coachként pedig Segal Viktor vesz részt a munkában. A csapat elnöke Hamvas Zoltán, a Magyar Bocuse d’Or Akadémia elnöke. Azt eddig is tudni lehetett, hogy a hústéma kötelező alapanyaga idén a csontos borjúkaraj, a tányértéma pedig zöldség chartreuse lesz. Most pedig az is kiderült, pontosan milyen ételt készítenek Pohner Ádámék.

„A magyar csapat elrajtolt. Lássuk, mit készítenek!
A hústéma a "Legjobb magyar vasárnapi sült" fantázianevet viseli. A tálon szerepel egy sült borjúkaraj, kalács csicsókával és tárkonnyal, csicsókakrém, fehérrépa vörösbor mázzal, almasalátával és retekkel, mustáros zöldborsó, hagyma tart, és ravioli Madeira mártással.
A tányértéma az "Arany chartreuse" nevet kapta a menükártyán. Maga a chartreuse burgonyával és padlizsánnal készült, valamint kagylófélékkel. A tányéron szerepel még egy tárkonyos spárga, retek-, alma- és tormasaláta, mousseline mártás, valamint csicsóka chips.” - írják a Magyar Bocuse d'Or Akadémia Facebook oldalán.

A csapat magabiztosan dolgozik, ebben nincs változás, azonban a zsűriben történt egy váratlan fordulat. Hamvas Zoltán hirtelen megbetegedett, így a helyét – a francia zsűri beleegyezésével – a helyszínen eredetileg vendégként részt vevő Széll Tamás veszi át. "Beugró" kóstolót valószínűleg keresve sem találhattak volna jobbat Hamvas Zoltán helyett, hiszen Széll Tamás nemcsak versenyzőként rendkívül tapasztalt a Bocuse d'Or világában, de 2018 júniusában Torinóban már részt vett a zsűrizésben, hiszen az európai válogató egyik zsűrielnöke volt - közölte a Magyar Bocuse d'Or Akadémia.

DERELYÉVEL IS KÉSZÜLNEK BOCUSE D'OR IFJÚ, MAGYAR TEHETSÉGEI A VILÁGDÖNTŐRE>>> 

EGY SÉF MINDIG SAJÁT ÉTTEREMRŐL ÁLMODIK - INTERJÚ SZÉLL TAMÁSSAL>>> 

 

Ezek is érdekelhetnek

Friss

Friss