Keress receptre vagy hozzávalóra
Recept feltöltés

Birstorta

default user icon
1

Hozzávalók

  • 1 kg birsalma vagy birskörte
  • 10 dkg cukor
  • 2-3 citromkarika
  • 2 evőkanál zselatin
  • 5-10 dkg mandula
  • 3-3 szem szegfűszeg és édeskömény
  • a tálaláshoz:
  • 2 dl tejszín
  • 1 evőkanál porcukor

Elkészítés

    A mandulát forró vízbe áztatjuk, majd a héját egy mozdulattal – mint a kesztyűt – lehúzzuk. Közben a citromot megmossuk, és héjastul vékony karikákra vágjuk. A birsalmát vagy -körtét meghámozzuk, cikkekre vágjuk, a csumáját kivágjuk. A gyümölcsöt annyi vízzel öntjük le, amennyi éppen ellepi, belerakjuk a szegfűszeget, az édesköményt és a citromkarikákat. Fedő alatt addig főzzük, amíg a gyümölcs puha nem lesz, de szétfőzni nem szabad! Utána leszűrjük. A levét kihűtjük, és a zselatinnal simára keverjük, kevergetve fél percig forraljuk. Mély, kerek forma vagy tál aljára fél centi vastagon zselatinos lét öntünk, és a hűtőszekrénybe tesszük, hogy megkocsonyásodjon. A birscikkeket domború felükkel lefelé, csillag alakban rárakjuk, és a maradék lét rászűrjük. Legalább fél napra hűtőszekrénybe tesszük, hogy az egész megkocsonyásodjon. Tálalás előtt a zselé szélét késsel meglazítjuk, a formát vagy tálat egy pillanatra meleg vízbe mártjuk, majd a szájára tálat borítva gyors mozdulattal megfordítjuk, hogy a zselés torta a tálra csússzon. A tetejét habbá vert, porcukorral ízesített tejszínnel díszítjük, és azonnal tálaljuk. Úgy szeleteljük, mint a tortát. Ha marad, a hűtőszekrényben tartjuk.

  • Kinyomtatom
  • Elküldöm

Ezek is érdekelhetnek

Promóció

Hozzászólások

biromaria
Mi legyen a mandulával???

Hasonló Receptek

X

Nem ez a legjobb Birstorta recept?


Magazin