Keress receptre vagy hozzávalóra
Recept feltöltés

Sajtos-sonkás tekercs

Hozzávalók

  • A tésztához:
  • 20 dkg liszt
  • 1 db tojás
  • 1 tk olaj
  • 1 tk citromlé
  • A kenéshez :
  • 1 ek tejföl
  • 1 mokkáskanál pirospaprika
  • A töltelékhez:
  • 1 fej hagyma
  • 1 ek étolaj
  • 20 dkg főtt sonka
  • 15 dkg bécsi szelet
  • 2 db tojás
  • 15 dkg reszelt sajt
  • bors ízlés szerint
  • szerecsendió ízlés szerint

Elkészítés

    1. A tészta hozzávalóit némi langyos vízzel összegyúrjuk úgy, hogy nyújtható, közepesen kemény tésztát kapjunk, majd egy órát pihentetjük.
    2. Ezalatt megtisztítjuk és apróra vágjuk a vöröshagymát, és egy kis olajon lassan párolni kezdjük. Felvágjuk a sonkát , szintén apróra, hozzáadjuk a hagymához, a fűszerekkel együtt. Öntünk alá egy kis vizet, és úgy negyed órát pároljuk – amíg az összes víz elpárolog, és a hagyma is megpuhul.
    3. Felverjük a tojásokat, sóval, borssal, és egy kis őrölt köménnyel, reszelünk bele jócskán szerecsendiót, majd 15 dkg sajtot is.
    4. Jól lisztezett deszkán kinyújtjuk a tésztát, egészen vékonyra, és rárakjuk a bécsi szeleteket úgy, hogy a széleken kb. 3 centit üresen hagyunk. Rátesszük a sonkaszeleteket, és szétterítjük rajta a tölteléket, majd rásimítjuk a sajtos tojást. Feltekerjük, paprikás tej föllel lekenjük, és előmelegített, 180 fokos sütőben, 35 perc alatt megsütjük. Tíz perc múlva szeleteljük.

     

Megjegyzés

A ma esti vacsoránk nagyon finom volt. Akár vendégvárásra is ajánlom. Előtte való nap is elkészíthető. Hidegen ,melegen kiváló,akár salátát is kínálhatunk mellé.

ditti56
  • Kinyomtatom
  • Elküldöm

Ezek is érdekelhetnek

Promóció

Hasonló Receptek

Magazin