Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Barackos pohárdesszert

Érdemes végiggondolni, mit szeretnénk készíteni, mit szeretnénk enni. Ha felkészültek vagyunk, nemcsak a vásárlás, de a főzés is gyors és sikeres lesz.

Amikor ezt a rovatot kitaláltuk az újságba, annyi volt a terv, hogy támpontot tudjunk adni a háziasszonyoknak a  hétköznapi sürgés-forgásban. Mindenkinek ezer felé áll a feje: munka, bevásárlás, háztartás, gyerek, férj, kutya, macska és még ki tudja, mi minden. Sajnos nem mindennap jut idő arra, hogy főzzünk, pedig egy jó recepttel és tervvel csodákat varázsolhatunk az asztalra minden este.

Aztán jött az ötlet, hogy mi lenne, ha nem ügynökségi képeket használnánk, inkább megfőznénk saját magunk, így biztosan nem lesz zűrös egyik recept sem. Így nyertem hát meg a rovat szakácsának címét, és így készíthetem el ezeket a finomabbnál finomabb ételeket, hónapról hónapra.

Nem mondom, hogy nem volt kihívás a dolog. Sütni tudok. Talán mondhatom, hogy elég jól. Tortában és sütiben otthon vagyok. De főzni csak azokat, amiket már régóta. Félek ugyanis néhány alapanyagtól :)

A blog pedig annyiban lesz más, mint az újságban megjelent anyag, hogy itt leírhatom őszintén, hogy imádtam vagy utáltam, odaégett vagy szétesett, tökéletes lett vagy sokkal jobb, mint amire számítottam.

Az egyik kedvenc gyümölcsöm a barack. A barack konzerv meg pláne a kedvencem. :) Van egy gyümölcsleves amit sokat szoktam készíteni, abban is narancslé párosul a barack mellé, így tudtam, hogy ez a két összetevő nagyon szereti egymást. Egyetlen baj volt csupán, hogy túl sok narancslével turmixoltam össze a barackot, így amikor elkezdtem tálalni, láttam, hogy itt bajok lesznek és a túrós rész el fog süllyedni a barackosban. Beállítottunk mindent, hogy csak kattintatni kelljen a fotót és gyorsan rászedtem a túrót és a tetejét. :) Szóval vigyázzatok, nehogy túl híg legyen az alsó rész, mert elsüllyed benne a teteje. Nem mintha az rontana az ízén, de a szépsége miatt talán jobb odafigyelni. :)

 

Ez az édesség mindössze negyedóra alatt elkészül. Ennél már csak az lesz gyorsabb, ahogy elfogy.

Barackos pohárdesszert

Hozzávalók (4 személyre):
A boltból:
250 g túró
100 ml habtejszín

A kamrából:
240 g felezettőszibarack-befőtt
150 ml narancslé
50 g kristálycukor
1 tasak vaníliás cukor
100 g étcsokoládé

1. Tetszés szerinti alakú süteménykiszúróval szúrjunk ki 4 db apró formát egy-egy őszibarackból. A többit tegyük tálba a narancslével együtt, és pürésítsük botmixerrel. Keverjük simára a túrót a kristály- és a vaníliás cukorral. Azután óvatos mozdulatokkal forgassuk bele a kemény habbá vert tejszínt.



2. Rétegezzük 4 db pohárba a barackpüré, a durvára reszelt étcsoki és a túrókrém felét. Osszuk el rajta a megmaradt pürét és túrókrémet, végül szórjuk meg a maradék csokival. A barackfigurákkal díszítve tálaljuk.

Egy adag: 385 kcal
Elkészítési idő: 15 perc

További finomságokat és a Gyorsan, könnyű rovatot megtalálhatod a havonta megjelenő Fanny konyha magazinunkban. Ez a recept a 2015/2. számban jelent meg.

Ezek is érdekelhetnek

Friss