Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

A nagy barackosjoghurt-teszt: melyik a leggyümölcsösebb és a legkrémesebb?

Joghurtot készíthetünk otthon is akár, nem feltétlen kell bolti példányokat vásárolni. Utóbbi megoldás viszont sokkal praktikusabb és kényelmesebb, noha lehet, hogy ízélményre jelentősen elmarad a hazaitól.

A reklámokból megtanulhattuk már, hogy bélflóránknak annyira hasznos, hogy ihaj. Az epres palettát már teszteltük, így eljött az ideje egy másik ízesítés feltérképezésnek is. A meggy és a barack volt sokáig versenyben, melyből utóbbi került ki győztesen. Sárga- vagy őszibarack, ez most mindegy, egy kalap alá vettük. A réteges joghurtokat is beneveztük a viadalra, melyeket, ha sokáig keverünk, közel ugyanolyan homogén állagot érnek el, mint sima társaik.

ÉTTEREMAJÁNLÓK, KRITIKÁK ÉS TESZTEK A MIT ETTEM MA OLDALÁN >>> 

Az elemzés során a fő szempont az volt, hogy milyen állaga és íze van a joghurtnak. Figyeltük továbbá, hogy mennyire édesek, illetve mennyire vannak túlcukrozva.

Zott Szívecske

Enyhén krémes állaga van, ami egy nagyon vékony barackos aromát rejt magában. Hiába a magas cukortartalom, nem túlzottan édes. Pár apró gyümölcshúst is találni benne, de a 2%-tól ne várjunk csodát. Visszafogott és enyhe.

Adatok: 125 gramm, 2% gyümölcstartalom, 100 grammban 14,2 gramm cukor, 69 ft

TESZT! POZITÍVAN CSALÓDTUNK A ROSTOS NARANCSLEVEKBEN >>> 
Gazda réteges joghurt

Állagra folyósabb, még akkor is, ha az alján található gyümölcsréteggel homogénre keverjük. Kóstolásnál elsőre egy savanykás ízvilág toppan be, amit követ a konzervbarack íz. Érdekes együttes. Gyümölcshús van benne dögivel, ez a része hibátlan.

Adatok: 200 gramm, 7,5% sárgabarack, 100 grammban 15 gramm cukor, 189 ft

Mizo Flört őszibarackos

Ez is réteges, aminek az alján lapul a sárga finomság. Intenzív tejszínillat csap ki belőle, amikor kinyitjuk. Hosszas keverés után összeáll a tökéletesen homogén massza, melynek íze eléggé a "műbarackra" hajaz. A savanykás vonal folyamatosan megvan benne, a joghurt rendesen rángatja arcizmainkat.

Adatok: 150 gramm, 7,5% őszibarack, 100 grammban 14 gramm cukor, 115 ft

POHARAS CSOKIPUDINGOKAT TESZTELTÜNK, ÉS NEM LEPŐDTÜNK MEG AZ EREDMÉNYEN >>> 
Tesco

Kibontás után bizalomgerjesztően sárgás színe van. Semmi savanykás íz nincsen benne, uralkodik végig a barack. Méretes gyümölcsdarabokat találni benne. Kellemes aromákkal dolgozik, és szerencsére nincsen túlédesítve sem. Nem kis meglepetést okozott.

Adatok: 150 gramm, 12% sárgabarack, 100 grammban 13 gramm cukor, 99 ft

Creamfields

Állagra nagyon híg, könnyen cseppen. Ízre egy csipet savanykás íz dolgozik benne folyamatosan, de a barack az úr egyértelműen. Igaz, az sem túl harsány, inkább visszafogott és lágy. Gyümölcsdarabok alig rejtőznek benne. Utóízében erősödik a savanykás vonal. Édesnek nem nevezhető egyáltalán.

Adatok: 140 gramm, 6,5% sárgabarack, 100 grammban 13 gramm cukor, 69 ft

ELBUKTAK A TESZTEN AZ ERDEI GYÜMÖLCSÖS IVÓJOGHURTOK! >>> 
Sissy

Kifejezetten híg, ami csak úgy árasztja magából a savanykás illatokat. Kóstolva ez még tovább erősödik. A barack háttértáncos ebben a darabban, itt a joghurt az úr az ő savanykás világával. A gyümölcsdarabok elbújtak benne.

Adatok: 150 gramm, 9% őszibarack, 100 grammban 12 gramm cukor, 65 ft

Zott Jogobella

Állagra sűrű, nem kell kevergetni, mert teljesen homogén. A gyümölcsdarabok hihetetlenül nagyok benne, rendesen harapni kell némelyiket. Nem savanykás, visszafogottan édes barackos ízvilág dominál benne. Az utóíze is egészen kellemes.

Adatok: 150 gramm, 9% sárgabarack, 100 grammban 13,8 gramm cukor. 109 ft

TESZT: TALÁLTUNK KÉT IGAZÁN JÓ JEGESKÁVÉT! >>> 
Milfina

Egy réteges példány ismét. Sokáig kell mixelni, hogy egy viszonylag homogén terméket kapjunk. Durván savanykás illat árad belőle. Sűrű massza a végeredmény. Inkább savanykás az íze, a barack teljesen elveszik, semmi rá utaló jelet nem találni benne. Kicsit olyan állagra, mint egy körözött.

Adatok: 200 gramm, kb. 11% sárgabarack, 100 grammban 18,8 gramm cukor, 159 ft

Cserpes

Hosszú percekig kell pörgetni benne a kanalat, hogy a homogénhez közel állapotot sikerüljön elérni. Annyira híg, hogy ezt simán lehetne ivójoghurtnak is hirdetni. Maga a joghurt extra krémes és nagyon finom, viszont a barackos irány nem túl erős benne, ennél lehetne bátrabban is tolni bele. Enyhén savanykás utóíze még bőven elfogadható.

Adatok: 250 gramm, 8% sárgabarack, 100 grammban 12,6 gramm cukor, 229 ft

TESZT! TÍZBŐL CSAK EGY VANÍLIÁS PUDINGNÁL ÚSZTUK MEG A KELLEMETLEN UTÓÍZT >>> 
Pilos

Kibontás után friss tejillat csapja meg orrunkat. Picit hígabb, de még kezelhető. Ízre a barack megvan, de a háttérben ott figyel a joghurt savanykás világa is. Gyümölcsdarabok nincsenek benne, de ízre meggyőző ennek ellenére is. Utóízében marad a gyenge savanykás vonal, nincs vele baj.

Adatok: 150 gramm, 9% őszibarack, 100 grammban 12 gramm cukor, 65 ft

Activia

A reklámbajnok. Illatra inkább a barack érződik rajta. Hatalmas gyümölcsdarabokat rejtettek el benne, szinte minden kanálra jut belőle, ilyen szempontból hibátlan. Állagara sűrűbb, ez nem fog lecsepegni. A barack nem túl intenzív, sok különlegességet nem rejt. 

Adatok: 125 gramm, 8,6% sárgabarack, 100 grammban 12,8 gramm cukor, 449 ft – 4 db

MUSZÁJ MEGVENNI AZ EREDETIT? ITT A NAGY TEJSZELETTESZT! >>> 
Danone Könnyű és finom

Színre ez is barackosabb, mint az átlag. Illatra akár a tiszta tej. Állagra picit hígabb, de még nem folyik. Gyümölcsdarabokkal elvétve találkozni benne, cserébe viszont a joghurt extra krémes. A barack íze kellemes, nem túl édes, szóval pont jó.

Adatok: 150 gramm, 2,6% sárgabarack, 100 grammban 12,3 gramm cukor, 299 ft – 4 db

Ítélet

A néphiedelemmel ellentétben, nem garancia a réteges joghurt a minőségre vagy arra, hogy attól biztosan finomabb lesz. Nehéz egy ilyen vegyes mezőnyt egységesen osztályozni. Abban az esetben, ha a gyümölcsdarabokra utazunk, akkor csakis az Activiát keressük, abban csurig vannak és nagyok is. A mezőny nagy meglepetése a tescós joghurt, meglepően jó íze van. Az ajánlott kategóriába került még a Creamfields, ami intenzív barackos ízével emelkedik ki a mezőnyből.

A Cserpesben a joghurt extra krémes állaga az, amit érdemes megemlíteni. A Pilos és a Jogobella a barack egészen tiszta ízével dolgozik, emiatt kiemelhetőek.

A kerülendő kategóriát a Milfina, Mizo és a Sissy érte el. 

Ezek is érdekelhetnek

Friss