Bagoly-szedvics és citromtorta

Nálunk is így lett: meghívtunk három kis vendéget: Aidant és Luciát, akik Sebő osztálytársai és Scott-ot, aki Kelemennel van kebelbarátságban.

"Most minden rajtad áll, Mamma"

No de ne szaladjunk ennyire előre! Megvolt ennek is a maga története. Sebő mostanában nagyon magányos volt. Ő nehezen barátkozik - nem úgy, mint Kelemen, akin a minap épp összeveszett két gyerek, hogy kinek is legyen akkor ő most a barátja... Odaát, a régi helyünkön már volt egy kis barátnője, Holly, akit szegénykém mostanáig visszasírt. Kérdeztük a tanároktól, hogy ők hogyan látják, mennyire sikerült beilleszkednie Sebőnek, s azt mondták, amit már tudtunk is: a tanárokkal beszélget főleg. Annyi volt csak a különbség, hogy ők ezt nem tartották aggasztónak - mi viszont igen.

- Beszélgetek néha a lányokkal - mondta - de én már szeretnék egy fiúbarátot is! Ott van az a hosszú szünet ebédkor, és én mindig csak mászkálok ide-oda...
- És nem akarsz valamelyik fiúval játszani? - kérdeztem, s alig álltam meg, hogy el ne sírjam magam.
- Nem, mert azok mind együtt játszanak.
- Mit játszanak? - próbáltam megkapaszkodni ebben, hátha valahogy rávehetném Sebőt, hogy csatlakozzon hozzájuk.
- Hát, hogy van két tábor, akik egymás ellen harcolnak...

Itt elnémultam. Kelének az ilyesmi nem gond, és ha Sebő is szeretné ezt a rendkívül kifinomult és fantáziadús játékot, azt sem bánnám, mert hát fiúk, nagy bajuk nem lesz tőle, ez végül is csak a fogócska csoportos változata. De szemmel láthatóan neki ez derogál. A lelkem mélyén még büszke is vagyok rá - csakhogy ez az ő magányán nem segít.

- És van közöttük olyan, akit egy kicsit kedvelsz? Akivel szeretnél beszélgetni?
- :((
- Nincs valaki, aki szereti az Asterixet vagy ismeri a Tintint? Akivel ezekről beszélgethetnétek? - kérdeztem végső elkeseredésemben.
- Csak az Aidan. Ő a Tintint is nagyon szereti.
Felkaptam a fejem.
- Igen? Tényleg??? Hú, hát az nagyon jó! Akkor vele tudnál beszélgetni is - nem kellene harcolnod, ha nincs kedved!
Egészen megélénkültem.
- És milyen gyerek ez az Aidan? Rendes? Kivel barátkozik?
- Néha beszélget vele Lucia is...
- Ó, hát ez remek!!! - mondtam, és csaknem táncra perdültem.
 
Lucia ugyanis az egyetlen közelebbi kapcsolata Sebőnek. Az édesanyja a férjem munkatársa, így egyébként is adódik az összeköttetés - ráadásul egyszer meg kellett kérnünk őket, hogy vigyék el magukhoz Sebőt iskola után, mert mi nem értünk volna haza idejében délutáni elfoglaltságunkból. Azóta napirenden van, hogy Lucia eljön hozzánk, de, "sajnos", épp közbejöttek az ünnepek, ezidáig nem került rá sor. Na de majd most!

Nem egy ötlet, hanem egy egész tervezet született meg, állt össze a fejemben egyetlen pillanat alatt:

- Két hét múlva lesz a névnapod. Mit szólnál, ha meghívnánk ezt az Aidant az ünneplésre? Meghívjuk? Kedveled annyira?

Akkor és ott, nem emlékszem már, mi volt a válasz. Annyi azonban bizonyos, hogy a nagyfiam másnap úgy jött haza az iskolából, hogy tele volt tervvel, be nem állt a szája, mint máskor, ha jókedvében van. Elcsiripelte, hogy már meg is beszélte Aidannel, hogy A Tintin és a Cápák tavát fogják nézni a neve napján... Én ugyan nem pont tévézést terveztem, de olyan boldog voltam, hogy a fiam beszélgetett valamiről valamelyik gyerekkel (is) az iskolában, hogy még ezt sem bántam.

A többi meghívott már "jött magától": épp ideje volt, hogy Lucia is tiszteletét tegye nálunk, Scottot pedig azért hívtuk, mert Kele egy ideje már minden nap azzal jött haza, hogy megbeszélte Scottal, hogy ma (!!!) délután eljön hozzánk... és iszonyú csalódott volt, mikor mondtam, hogy ez a dolog nem így megy, ehhez kevés, hogy ők ketten megbeszélik, úgyhogy annyira ne várja ma délután Scottot. Ezen persze mindig bömbölni kezdett (jó hangosan, hátha Flóris is felébred és besegít)... "Na, ne sírj, Kele – mondtam -, ha eljönne ma, szívesen látnánk. Ne aggódj, nem fogom hazaküldeni!" De persze, nem jött.

Két nap múlva Sebő azzal szállt le a buszról, hogy Aidannak is lesz szülinapi partija, és meg fogja őt hívni! Ó, micsoda boldogság! Talán megtört a jég! Talán sikerül végre visszatérni a "normálisak medrébe"...

Ne is mondjam, milyen nagy volt a tét. Ennek a zsúrnak REMEKÜL KELL  sikerülnie. Egy kedves barátom fel is nyitotta a szemem: "Most minden rajtad áll, Mamma" - mondta. És tényleg, valóban nagyon sok múlott rajtam. Igyekeztem is megtenni minden tőlem telhetőt. Szerencsére meglett az eredménye!

A menü

Egy dologban már a kezdetekkor biztos voltam, mégpedig abban, hogy "baglyos" szendvicsek lesznek. Ugyanis az egész iskolában dúl a bagoly-láz. A minap egy igazi baglyot mutattak a kis nebulóknak - nem csak Sebő osztályának, hanem mindnek. A baglyot Masninak hívták, tollászkodás közben teljesen megfordította a fejét, és "helikopterezve" is tudott elfelé repülni. Nem tudom elképzelni, milyen az, de a fiaim teljesen odáig voltak.

Ennek megfelelően Kele egy bagoly álarcában ijesztgette Flórist, Sebő pedig itthon mindjárt keresni is kezdte az ő kis baglyát. Neki ugyanis régi nagy kedvence ez a madár. Egy időben ő is bagoly volt, és ha nem úgy szólítottam, hogy "kis baglyom", akkor meg sem hallotta. (Azóta annyi változott, hogy már nem tudom, minek kéne szólítanom ahhoz, hogy biztosan meghallja...)  Flóris is profitált a dologból: nappal, mikor Sebő az iskolában van, elmarja a baglyot, és azzal szaladozik: "babaly", "babaly" - mondja, hogy mi van a kezében, "Bütte, Bütte" - jelzi, hogy kié.

A kókuszgolyó is nagyon jó ötletnek látszott, mert előre elkészíthető. (És az is lett: a gyerekek is a felnőttek is bőven fogyasztottak belőle.) Sütöttem még egy joghurtos pogácsát  - még egy kicsivel (2 evőkanállal) több joghurttal. És mikor belém hasított, hogy nyilván a szülők, akik elhozzák a gyerekeiket, ők is itt maradnak beszélgetni, akkor gyorsan összedobtam még egy kakaós müzlis-mézes kekszet a biztonság kedvéért. Kellett ezen kívül még valami, ami felteszi az egész ünnepségre a koronát. Először kis minyonokat terveztem, de aztán nem csupán egyszerűbbnek, hanem jobbnak is láttam, ha egy egész tortát készítek a kis minyonok helyett. Féltem ugyanis, hogy sok apró darabka fog így megmaradni - és ezt sajnáltam volna.

A torta

A torta 3 piskótalapból, pudingos-vajas krémből és citromos fondant-ból állt. A krém Sebő speciális kívánsága volt, én eredetileg nem ilyet terveztem, de így is finom lett! Igazából csak a fondant-t szeretném részletezni, mert ezen a téren komoly előrehaladást értem el.

Alaposan utánanéztem a neten, hogy hogyan is csinálják ezt a profik - vagy legalábbis azok, akiknek még szabad - és esélyük is van elindulni az "olimpián". Készítettem is egy hevenyészett jegyzetet, de bent felejtettem a gyerekszobában, és hamarosan csak hűlt helyét találtam, így az emlékeimre kellett hagyatkoznom. Még jó, hogy mikor le kellett írnom, hogyan is csináltam, nem kellett a hosszútávú memóriámat terhelni: volt időm leírni a menetet, miközben melegedett a cukor és az egyebek.

Citromos cukormáz

Először is feltettem 15 dkg porcukrot 6 evőkanál vízzel főni. Addig főztem, míg hólyagokat nem vetett a szirup. Akkor levettem a tűzről, és beletettem 1 citrom levét és reszelt héját, majd félretettem.
Ezután fogtam 6 dkg színtelen zselatint, és 1,4 dl vízzel felfőztem. 1 percig forraltam, majd levettem a tűről, és beletettem 1 kanálnyi vajat és 1 kanálnyi mézet. Azokkal jól elkevertem, majd összekevertem a sziruppal, és hozzáadtam még a maradék 10 dkg porcukrot. Így egy sárgás, némileg még áttetsző szirupot kaptam, ami azonban már nem kristályosodott vissza. (Ha csokitölteléket szeretnék, akkor ezt  még összekeverném valamivel, mondjuk, darált mandulával, hogy kicsit sűrűbb legyen, és kész is.) Most azonban az egészet egy pohárba öntöttem, lefedtem, és eltettem a másnapig (felhasználásig) a hűtőbe.

Másnap, mikor már csak a máz volt hátra, akkor már csak annyit tettem, hogy ebből kivettem úgy 3 evőkanálnyit egy tálkába, nem melegítettem újra, csak kanalanként hozzákeverem még (viszonylag sok, de nem tudom mennyi) porcukrot: amennyit felvett. Akkor álltam meg, amikor már fehér volt, és már rászolgált a "massza" megnevezésre - de még kenhető volt. Akkor rákentem a tortára, és már lehetett is díszíteni.

A tea

A vendégek szépen meg is érkeztek három órára, ahogyan kell. A gyerekek a játszószobában játszottak - kinek mi tetszett. A "harcolós" itt is központi szerephez jutott eleinte, de aztán szelídebb vizekre eveztek. A felnőttek a konyhában beszélgettek: kókuszgolyóval, pogácsával és teával kínáltam őket - ez utóbbi helyett azonban kivétel nélkül mind a kávéra szavaztak. Így aztán teát nem is fogyasztott senki a "teán".  Mielőtt sor került volna a híres film-nézésre, megtartottuk az uzsonnát.

Szendviccsel kezdtük. "Owls, owls!!!" (jé, baglyok!), ámuldoztak, és mindenki (felnőtt és gyerek egyaránt) el volt ragadtatva! Nem is gondoltam, hogy ez ilyen nagy dolog, ilyen sokat számít! Ezúton is köszönöm az ötletet a Mindmegettének!

Minden gyerek szépen meg is ette a magáét - maradéktalanul - na jó, itt-ott maradt egy-egy uborka vagy olajbogyó, de a lényeg szépen elfogyott.

Ezután következett a torta. Hasonló ámulat kísérte ezt is, bár ez estben  a gyerekek estek nagyobb transzba.

A mulatság, eltartott még egy ideig. Lucia kicsit elunta a fiúk filmjét, úgyhogy vele fűztünk egy kis gyöngy-nyakláncot, amit aztán haza is vihetett, sőt már ott felvette, és büszkén viselte a nyakában. A végén a gyerekek már nagyon fáradtak voltak - de a szülők olyan jól érezték magukat, hogy nehezen mozdultak. Kelemen már verekedett, s láttam a szemében, hogy kimerült. Szívesen figyelmeztettem volna a szülőket, hogy ideje véget vetni a mulatságnak, de az illem nem engedte. Eszembe is jutott egy népdal: "Eddig vendég jól mulattál, ha tetszenék, indulhatnál... stb. stb." Nem tudom, ismeritek-e...

Azért lassan csak elindultak, mi meg a gyerekek kezébe nyomtunk egy kis ajándékcsomagot - ami ugyan nem a teák, hanem a partik bevett szokása, de én biztosra akartam menni. Egy-két házi bonbon, egy kis aszalt áfonya és a fiúkéhoz hasonló kis gyöngybogárka volt benne. A szülőknek meg csomagoltam egy adagot a müzlis-mézes kekszből és a kókuszgolyóból. 

Családi ajándékozás

A vacsora után végül átadtuk mi is az ajándékunkat. Sebő nem hagyta a véletlenre a dolgot: bebiztosította magát: jó előre megmondta, hogy ő kérni fog egy doboz üdítőt - csak magának... Meg is kapta - és rendes gyerek módjára megosztotta a többiekkel. Kapott továbbá egy nagyon jó könyvet: Berg Judittól a Rumini első részét. Mindjárt a vacsora után bele is nézett, úgymond. Mire feltessékeltem mindenkit az emeletre, addigra majdnem befejezte az első fejezetet (11. oldal). Először nem is hittem neki, de aztán kiderült, hogy tényleg. (Csak ámulok és bámulok ilyenkor - az a gyanúm, hogy ez a gyerek jobban olvas, mint én. Igaz, e téren engem annyira nem is nehéz túlszárnyalni. De azt nem gondoltam, hogy neki ilyen hamar sikerül...)

Kele is kapott egy aprócska ajándékot, mert a zsúr végén már sírdogált. Meggyőződésem, hogy a sok élmény fárasztotta le. Ő azonban arra fogta a dolgot, hogy Sebő annyi mindent kapott - ő meg semmit. No most ő is kapott két pár csipegető tyúkocskát. Örült is neki - jól eltaláltuk!

Így telt hát az ünnep – boldogan. Fáradtan feküdtünk ágyba mind vasárnap este. Azóta Sebő kevesebbet nyafog, békésebben, kiegyensúlyozottabban éli az iskolás napjait. Igen: sok múlott rajtam, és boldog vagyok, hogy az erőfeszítéseim nem voltak hiábavalóak!