Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Baconben sült stefánia vagdalt

90 perc
bonyolult
megfizethető
Hozzávalók

Elkészítés

Elkészítés: A szikkadt zsemléket áztassuk a tejbe, majd amikor már megszívták magukat, alaposan nyomkodjuk ki. A vöröshagymát vágjuk fel apróra, majd egy serpenyőben a forró olajon pároljuk világos zsemleszínűre. Hagyjuk hűlni. 4 darab tojást főzzünk keményre, majd pucoljuk meg.

A húst tegyük bele egy tálba, adjuk hozzá az alaposan kinyomkodott zsemléket, a kihűlt vöröshagymát, nyomjuk bele a fokhagymát, üssük bele a 2 nyers tojást, ízlés szerint sózzuk és borsozzuk, majd kézzel alaposan gyúrjuk össze.

Egy hosszúkás sütőformát béleljünk ki sütőpapírral, majd a baconszeletekkel úgy, hogy kicsit fedjék egymást, és bőven túllógjanak a forma mindkét oldalán. A húsos massza felét tegyük a baconre, majd kissé lapogassuk el. Ezután helyezzük rá a főtt tojásokat, majd fedjük be a maradék húsos masszával, végül hajtsuk rá a forma oldalán túllógó baconszeleteket.

Helyezzük előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten kb. 1 óra alatt süssük szép pirosa. Ezután vegyük ki a sütőből, és hagyjuk egy kicsit a formában hűlni, majd a papír segítségével emeljük ki a formából.

Tálalás előtt szeleteljük fel, majd ízlés szerinti körettel kínáljuk.

Ezek is érdekelhetnek

Friss