Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Baconbe tekert halszelet tejszínes brokkolival

60 perc
bonyolult
megfizethető
4 adag
Hozzávalók

Elkészítés

Elkészítés: A brokkolit szedjük rózsáira, majd enyhén sós vízben főzzük roppanósra (vigyázzunk, nehogy túlfőzzük, mert akkor szétesik). Ezután szűrjük le, majd tegyük egy vastagon kivajazott sütőtálba (vagy tepsibe).

A tejszínbe nyomjuk bele a fokhagymát, ízlés szerint sózzuk meg, majd óvatosan öntsük rá a brokkolira.

A harcsafilét vágjuk fel nagyobb darabokra, majd ízlés szerint csepegtessük meg citromlével, sózzuk, és szórjuk meg a hal fűszerkeverékkel. Tekerjük körbe a baconszeletekkel, majd tegyük egymás mellé a sütőtálban lévő brokkoli tetejére. Végül frissen őröljünk rá színes borsot.

Helyezzük előmelegített sütőbe, és közepes hőmérsékleten süssük 20 percig. Ezután vegyük ki a sütőből, és szórjuk meg reszelt sajttal, mandulaforgáccsal, majd tegyük vissza még kb. 10 percre a sütőbe, és süssük szép pirosra.

Tálalás előtt helyezzük a tányérra a halszeletet, tegyünk mellé a párolt brokkoliból, és locsoljuk meg a kissé besűrűsödött tejszínnel.

Ezek is érdekelhetnek

Friss