Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Baconbe göngyölt töltött sertéskaraj

120 perc
mester
megfizethető
Hozzávalók
  • Hozzávalók 25 göngyöleghez:
  • 25 szelet sertéskaraj
  • 25 szelet bacon
  • A töltelékhez:
  • 1 kg darált hús (sertéscomb vagy -lapocka)
  • 5-6 darab főtt tojás
  • 3-4 nyers tojás
  • 2-3 konzerv sertésmájkrém
  • 1 nagy vagy 2 kisebb fej vöröshagyma
  • 1 csokor petrezselyem
  • bors
  • pirospaprika
  • fokhagyma
  • mustár ízlés szerint
  • olaj

Elkészítés

Elkészítés: A tölteléket célszerű előző való nap elkészíteni, hogy az ízek jól összeérjenek. A hagymát apró kockára vágjuk, kevés olajon megpirítjuk, sózzuk, borsozzuk, megszórjuk pirospaprikával, majd hozzáadjuk a darált húst, a zúzott fokhagymát, ezután felöntjük vízzel, és készre főzzük. Miután megfőtt, hűlni hagyjuk.

Eközben megfőzzük a tojásokat (5-6 db). A megfőtt tojások héját eltávolítjuk, a tojásokat kockára vágjuk, majd hozzáadjuk a pörköltalapunkhoz. Hozzáadjuk az apróra vágott petrezselyemzöldet, a májkrémeket, majd ízlés szerint a mustárt. Ahhoz, hogy a töltelékünk jól összeálljon, illetve ne essen szét, hozzáütünk 3-4 tojást. Jól összedolgozzuk, és hűtőbe tesszük.

A karajszeleteket vékonyra kiklopfoljuk, sózzuk, borsozzuk mindkét oldalát. A karajszeleteket megtöltjük a jól összeért töltelékkel, felgöngyöljük, majd baconbe tekerjük. Ha szükséges, a végüket fogpiszkálóval rögzítjük, hogy a tekercsek ne nyíljanak szét.

A göngyölegeket egy nagy tepsibe helyezzük, meglocsoljuk olajjal, majd 160-170 fokon 1-1,5 óra alatt aranybarnára sütjük.

Ízlés szerint tört burgonyával, burgonyasalátával, magyaros burgonyával tálalhatjuk.

Megjegyzés

Érdemes elkészíteni, nagyon finom. - iliszevi

Ezek is érdekelhetnek

Friss