Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Babgulyás füstölt csülökkel

90 perc
bonyolult
átlagos

Elkészítés

Elkészítés: A füstölt csülköt, a burgonyát és a zöldségeket apró kockákra
(1 cm-nél inkább kisebb, mint nagyobb) vágjuk. A hagymát és a fokhagymát aprítjuk, kevés olajon üvegesre pároljuk, majd hozzáadjuk az apróra vágott csülköt, és pár percig kevergetjük, sütjük, majd vízzel felöntjük, és fedő alatt puhára főzzük.

Ezután beletesszük az apró kockára vágott zöldségeket, majd pár perc múlva a burgonyát és a babot, és ekkor még öntünk alá annyi vizet , amennyi szükséges. A lényeg, hogy jó sűrű levest kapjunk.

1 evőkanál étkezési keményítőt 1 deci vízzel simára keverünk, és a levesbe csurgatjuk, folytonos keveréssel, kissé behabarjuk.

Sót ne rakjunk bele külön, mert a füstölt csülök már kellőképpen sós így is! Fűszerként 2 db gulyásleves kockát, teáskanál majorannát és bazsalikomot, mokkáskanál borsot, 1 evőkanál édes paprikát, 2-3 szem babérlevelet, csipet őrölt szerecsendiót, 2 mokkáskanál őrölt köménymagot, és pici csípős piros arany paprikakrémet, szárított petrezselymet teszünk bele, majd a legvégén egy gyűszűnyi balzsamecettel ízesítjük.

A fűszerekkel már csak 1 percig forraljuk, ezután picikét állni hagyjuk, hogy érjenek az ízek.

Bőséges tejföllel tálaljuk. Házilag elkészített csipetkével még finomabb!

Megjegyzés

Ha a levest ősszel főzöm, amikor van birs, akkor 2 gerezd birsalmát teszek bele íznek. Nagyon jól feldobja a zamatát.
- ambroziandi

Ezek is érdekelhetnek

Friss