Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Babakonyha: útban a felnőtt ételek felé

Az elválasztás, hozzátáplálás minden családban más és más módon megy végbe. A folyamat sokban függ a baba egyéniségétől, ízlésétől, illetve attól, hogy az édesanya mit lát jónak.

Bárhogy alakuljon a dolog és bármeddig is tartson, egyszer csak eljön az a pillanat, amikor a baba már majdnem minden földi jóval megismerkedett, és lassan a család számára készített ételeket is megkóstolhatja, megeheti. Ilyenkor azonban újabb problémák merülnek fel.

A felnőttek, nagyobb gyerekek részére készített ételek sokszor fűszeresebbek, esetleg zsírosabbak annál, amit egy baba számára ideálisnak tartanánk. Arról nem is beszélve, hogy a baba fogkészlete még messze nem alkalmas minden étel elrágására a félrenyelés veszélye nélkül. Épp ezért ebben az időszakban áthidaló megoldásokra van szükség. Jó esetben a család kellően szolidáris, és belátják, hogy az édesanya számára sokkal egyszerűbb, ha egyféle, kicsit leegyszerűsített menüsorral készül, azonban az is elképzelhető, hogy ragaszkodnak a már megszokott ízekhez, és ilyenkor bizony cselhez kell folyamodni.

Egyrészt olyan ételekből kell összeállítani a menüt, ami a baba számára is ideális - és a család is kedveli. Ennek az időszaknak kedvelt eleme lehet a krémleves, illetve a levesek általában. Egy gazdag húslevesből könnyedén kiszedhetünk a babának néhány puha zöldséget, amit számára a leves után, pürésített formában főételként tálalhatunk, vagy apróbb darabokra vágva a levessel együtt kínálhatjuk. A krémleveseknél a felnőtt családtagoknak kiegészítésül kínálhatunk sült bacont, pirított zsemlekockát vagy pirított csonthéjasokat a leveshez.

A leveseken kívül a főzelékek is nagyon jó szolgálatot tehetnek, hogy ne kelljen kétfélét főzni. A baba számára ideális, magas zöldségtartalmú étel a családnak is javára válik. Ha szeretnénk gazdagabbá tenni, nincs más dolgunk, mint különféle feltétekkel kínálni. A főzelékekre kerülhet tükörtojás, főtt vagy sült virsli, fasírt, kevés pörkölt, sült kolbász vagy bármi más, ami illik a főzelék karakteréhez. A baba számára ezekből is adhatunk egy keveset.

A tésztaételek között is sok olyan fogás található, ami baba és felnőtt számára egyaránt jó. A tésztáknál egy dolgot tartsunk szem előtt: villára tűzhető, könnyen elrágható tésztafélékből készítsük az ételeket. A spagetti, illetve a csuszatészta ebben a korban még nem a babának való. Sokkal könnyebben dolgozhatunk fodros kockával, rövid szélesmetélttel vagy az olasz tészták közül a pennével és a fetuccinivel.

A tésztákat bárhogy elkészíthetjük, lényeg, hogy a szószok ne legyenek túl fűszeresek vagy erősek. A sós tészták mellett édes változatokat is készíthetünk a babának. Egy jó leves és egy édes tészta tökéletes ebéd lehet a család és a baba számára.

A húsok elkészítésénél is törekedjünk az egyszerűségre. Az egyben sült húsok könnyen elkészíthetők, és a felesleges zsír ki is sül belőlük. A natúr, finoman fűszerezett - grillen vagy olajban kisütött - húsokat is nyugodtan kínálhatjuk a babának, a család számára a húshoz kínált köretet pedig kiegészíthetjük, vagy akár le is cserélhetjük párolt zöldségekre.

A házilag készített desszertekből is adhatunk a babának, de mint mindig, itt is mértékkel járjunk el. Nem szerencsés, ha a baba túl sok édességet eszik. Ha a család cukor helyett különféle édesítőszerekhez szokott, akkor érdemes megkeresni a természetes édesítőket, és a baba számára kínált süteményben, desszertben csak ezeket használjunk.

Mintaétrend:

Hétfő:
Paradicsomleves
Diós metélt

Kedd:
Tökfőzelék fasírttal

Szerda:
Pulykatokány rizibizivel

Csütörtök:
Csirkepaprikás tésztával

Péntek:
Zöldségkrémleves
Bácskai rizses hús

Szombat:
Tárkonyos csirkeraguleves
Stíriai metélt

Vasárnap:
Húsleves
Grillezett csirkemellfilé, krumplipürével és párolt zöldségekkel

Receptek babáknak >>>

Babakonyha: az első időszak >>>

Ezek is érdekelhetnek

Friss