A féléves csecsemő hozzátáplálásakor természetesen nem ezek a választandó zöldségek, de megfelelő konyhatechnika alkalmazása után a totyogósaknál már elgondolkozhatunk azon, hogy a hüvelyes növények milyen formában kerüljenek a tányérba. Hat hónapos kortól a hüvelyesek közül először is főzzünk felesborsót, zöldborsót, vörös lencsét, barna lencsét, s mindent turmixoljunk!

Keletről jöttek

A hüvelyesek termése nem csak az éréskor fogyasztható, kiválóan eltartható, tárolható télen, ami ugyancsak előnyt jelentett régen.

A szegények kaviárjának is becézett lencse őshazája Afganisztán vidéke, de Mezopotámiában és Egyiptomban is termesztették (III. Ramszesz egyiptomi fáraó sírjában, Thébában a falképeken lencsetermesztési és -főzési jelenetek láthatók). Az indiai konyhának ma is az egyik fontos alapanyaga. A Nílus vidékéről jutott el Görögországba, majd a Földközi-tenger egész vidékére. Nagy becsben tartották a rómaiak is: sóval és lencsével küldték utolsó útjukra halottaikat. A lencse fontos szerepet játszott a néphitben és a népi gyógyászatban is. A növény népszerűsége a XVII–XVIII. századtól a sokféle borsó és bab elterjedésével jelentősen csökkent, de az újévet még ma is lencséből készült étellel köszöntjük, mert a babona úgy tartja, hogy aki lencsét eszik, annak az új esztendőben sok pénze lesz.

Ugyancsak Afganisztán, Abesszínia a borsó első előfordulási helye, s csak később érkezett a Földközi-tenger vidékére. Akkor még csak az érett, száraz vagy felesborsó jelentette a táplálékot, amelynek magas keményítőtartalma bőséges energiaértéket képviselt. A zöldborsót csak a XVII–XVIII. század fordulóján kezdték el fogyasztani Franciaországban. Jó tulajdonságaiért és kellemes ízéért a magyar konyháművészetben is régóta jelentős szerepet tölt be, számtalan fajtája ismert, hazánkban mintegy 25-30 félét termesztenek.

Előnyök

Ma a hüvelyesek magtermését jó ízéért, magas keményítő-, azaz szénhidráttartalmáért fogyasztjuk. A fokozatos lebomlás miatt a vércukrot is lassan emeli meg, ami egyenletes, egészséges vérszintet, tartós jóllakottságérzetet ad. Némely fejlődő, szegény országban (főként Ázsiában) ma is néphagyománynak számít a bab- és a lencseevés: az édesanya megrágott formában tömi a magvakat csecsemője szájába. A hüvelyesek magtermése – különösen szárított formában – hatvan–nyolcvan százalékban tartalmaz keményítőt, így jelentős energiaforrás. A bab, a borsó és a lencse fehérjetartalma is magas, 25 százalékos, és aminosav-összetételében is csaknem komplett. Kiváló a hüvelyesek ásványanyag-összetétele: magnézium, kalcium, kálium, króm, vas, vitaminok. Sok B- és E-vitamin van bennük, és az ugyancsak immunfunkciókban szerepet vállaló folsav-koncentrációjuk is magas.

A hüvelyesek oldhatatlan és oldható rostokban is gazdagok. Az oldható rostok a bélbaktériumok segítségével lebomlanak, hasznosulnak (vitamin-, zsírsavképzés stb.), és támogatják a bél immunológiai feladatát, a bélhámsejtek táplálását. Az oldhatatlan rostok a bélmozgás serkentői, ami által a salakanyagok eltávoznak.

Hátrányok

A hüvelyesek magas rosttartalmát mind a felnőttek, mind a gyermekek szervezete nehezen emészti. A magokban lévő szénhidrát-összetevők sok gázt képeznek, s ez érzékenyebbeknek bélfeszülést, fájdalmat is okozhat. Ugyanezek a rostok sok ásványi anyagot megkötnek, felszívódásukat megakadályozzák.

Különböző konyhatechnikákkal segíteni lehet e nehézségeken. Kisgyermekeknek mindenképpen el kell távolítani a kemény cellulózhéjat. A magok víztartalmát áztatással (bár ez az ásványianyag-tartalmat csökkenti) növelni lehet, a rostok szerkezetének fellazításával csökkenthetők az emésztési panaszok.

E zöldségeket tehát lehet a kicsiknek is adni, de leginkább a frissen érett formákat, a zöldborsót, a zöldbabot, természetesen átpasszírozott formában. Az élettani fejlődést és a gyermek egyéni reakcióit figyelembe véve a szárított magok kínálása a második évre maradjon, püré vagy híg leves formájában. A nehéz, magyaros készítési módokkal pedig várjunk leginkább kisiskolás korig.