Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Azt hiszed gyerekrajzok? Pedig ezek EHETŐ képek!

default user icon
MME
Harley Langberg 2013 októberében kezdte el készíteni az ehető képeit, amik hamar nagyon népszerűek lettek. Az Instagramját már több mint 33 ezren követik. Semmit nem dob ki az alkotások után, azonban bizonyos alapanyagokkal nem hajlandó dolgozni!

A férfi eredetileg közgazdaságtant tanult, aztán vett néhány főzőleckét is. Most egy olyan cégnél dolgozik, ahol az ételek eltartásának meghosszabbításán fáradoznak. A Saveur cikkéből az derül ki, hogy a Philadelphiában élő férfit egy New York-i ételkiállítás ihlette meg, ahol cuki állatos fotókat látott. Langbergnek azóta eléggé bejött a dolog, több mint negyven márkával dolgozott együtt, a képeiről készült fotókat pedig 150-350 dollár (ez minimum 40 ezer forintot jelent) között árulja.

"Az étkezés alap, univerzális dolog. Bárkinek csinálhatok ételből képeket, valamilyen hatást biztosan kivált belőle" - mondja Langberg, aki a hozzávalókat a közeli piacon szerzi be, és a maradékokat sem dobálja ki, hanem megfőzi vacsorának. A férfinak vannak nagy kedvencei is, ételek, alapanyagok, amikkel különösen szívesen dolgozik, ilyen például a krumplipüré.

A ketchupot viszont nem szereti, mert az állaga miatt nehéz dolgozni vele. A másik alapanyag, amivel különösen nehéz szerinte bánni, a padlizsán, ugyanis ha nem elég gyors, a zöldség bebarnul, mielőtt a művet lefotózhatná. A különböző fűszerek szintén nem tartoznak a kedvencei közé, mert egy rossz mozdulattal egy egész képet tönkretehet.

"Általában este rakom össze a képeket, aztán beteszem őket reggelig a hűtőbe. Azonban időnként előfordul, hogy elváltozik a színűk, úgyhogy ki kell cserélnem egy-két elemet" - mondta. A kedvenc fotói közé tartozik egy vízalatti jelenet, amit karfiolból, gombából és krumplipüréből készített, de szereti a cukkiniből összerakott Martin Luther King Jr. képet is.

"Nem lesz mindenkiből Picasso, de örömet okoz az alkotás, és olyan dolgok készülnek, amikre büszke tudok lenni" - mondta.

VILLÁMGYORS SÓS RUDAK 

Ezek is érdekelhetnek

Friss