Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Megvan az 5 magyar Bocuse d’Or döntős szakács - Széll Tamás is újraindul!

default user icon
MME
A Bocuse d’Or magyarországi döntőjének december 13-i selejtezőjén Pohner Ádám , Szabó László, Volenter István, Sándor Rodrigo és Győrffy Árpád jutott tovább a magyarországi döntőbe és elindul Széll Tamás,  a 2013-as világdöntőn kiválóan szereplő séf is. A tét nem kisebb, mint hogy ki képviselheti jövőre Magyarországot a budapesti Bocuse d’Or Europe versenyen. 2016. májusában Európa 20 országának legkiválóbb séfjei versenyeznek majd hazánkban.

Az elődöntőbe jutott 11 szakácsnak egy hal- és egy vadétel elkészítése volt a feladata.

A versenyzőknek 3 óra 45 perc állt rendelkezésükre, hogy a helyszínen biztosított alapanyagokból az 5+1 adagban tálalt versenyfogásokat megalkossák.

A zsűrinek olyan ételsort kellett bemutatniuk, amelyek akár a világ jobb bisztróiban és éttermeiben is megállnák a helyüket és emellett szezonálisak, harmonikusak, ugyanakkor figyelemfelkeltők vagy éppen szórakoztatóak is. A versenyen külön konyhai zsűri pontozta a racionális anyagfelhasználást, a tisztaságot és higiéniát, míg az ételek prezentálásáról és ízéről az 5-5 főből álló hal- és húsételeket kóstoló zsűri döntött.

"Jó volt látni, hogy minden versenyző a maximumot hozta ki magából" – összegezte a verseny tapasztalatait Hamvas Zoltán, a zsűri elnöke.

"A mostani 11 fős mezőnyből 5-6 erős versenyzővel találkoztunk.  Sok ötletes megoldást láttunk a felszolgált ételek között, volt ahol a köret, volt ahol a húsétel, másnál pedig a látvány volt az, ami valamilyen érdekességgel hívta fel magára a zsűri figyelmét."

A Bocuse d’Or-on már szerepelt két korábbi versenyző –  a zöldkártyás Széll Tamás és Molnár Gábor – lehetőséget kapott arra, hogy a selejtező kihagyásával nevezzen be a hazai döntőbe.  A hétvégi eredményhirdetésen bejelentették, hogy Széll Tamás, a 2013-es lyoni világdöntő 10. helyezettje ismét megméretetti magát. 

A Bocuse d’Or magyarországi döntőjébe hatan jutottak tovább:

Pohner Ádám - Olimpia Étterem, Budapest
Szabó László - Sodexo
Volenter István - 67 Étterem és Bistro, Székesfehérvár
Sándor Rodrigo - Costes Downtown, Budapest
Győrffy Árpád - Kollázs - Four Seasons, Budapest
Széll Tamás - Onyx Étterem, Budapest

A séfek a mostani egyéni verseny után a februári döntőn már páros versenyzőként indulnak, ahol commis-jukkal (segéd) alkotnak majd egy csapatot. A Bocuse d’Or Europe magyar csapatának tagja lehet majd az ifjúsági verseny első 6 helyezettje és néhány ígéretes szakácstanuló is, a hazai döntőn győztes szakács, valamint a csapatkapitány, a promóciós menedzser és a tréner oldalán.

Európa 20 országa versenyez majd 2016. május 10-11-én Budapesten. Ha sikerül a két korábbi magyar résztvevőhöz hasonlóan szerepelni, a magyar versenyző ezen a versenyen kvalifikálja magát a Bocuse d’Or Lyon 2017-es világdöntőjére. 

Ezek is érdekelhetnek

Friss

Friss