Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Árpagyöngy-rizottó sült kelbimbóval

60 perc
bonyolult
átlagos
Hozzávalók
  • Hozzávalók:
  • A rizottóhoz:
  • 20 dkg árpagyöngy (gersli)
  • 5 dkg vaj
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1 db babérlevél
  • 2 szál rozmaring (vagy 1 mokkáskanál szárított)
  • őrölt fehérbors
  • 1 evőkanál szójaszósz
  • 1,5 dl fehérbor
  • 6-7 dl húsleves
  • A sült kelbimbóhoz:
  • 50 dkg kelbimbó
  • 2-3 gerezd fokhagyma
  • 1/2 teáskanál színes bors
  • 1 teáskanál só
  • 2 evőkanál olívaolaj

Elkészítés

Elkészítés: Az árpagyöngyöt mossuk meg, csepegtessük le. A vajat hevítsük fel, adjuk hozzá az alaposan lecsepegtetett árpagyöngyöt, és 1-2 percig kevergetve futtassuk meg. Ezután adjuk hozzá az apróra vágott fokhagymát, a babérlevelet, a rozmaringot, és szórjuk meg ízlés szerint őrölt borssal, majd öntsük fel a borral és a szójaszósszal. Keverjük alaposan össze, majd félig lefedve addig főzzük, míg a folyadékot teljesen felszívja. Ezután öntsük fel egy merőkanál húslevessel, majd szintén félig lefedve addig főzzük, míg a folyadékot teljesen felszívja. Ezt addig ismételjük, míg az árpagyöngy kellően megpuhul, és jó szottyos lesz, közben többször keverjük meg. Az elkészült rizottót tálalásig tartsuk melegen.

Közben a kelbimbó külső leveleit szedjük le, mossuk meg, alaposan csepegtessük le, vágjuk félbe a nagyobbakat. Az olajat keverjük össze sóval, borssal és a préselt fokhagymával, majd öntsük rá a kelbimbóra, forgassuk össze, hogy a fűszeres olaj mindenhol érje.

Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral, rendezzük el rajta a kelbimbót, majd a visszamaradt fűszeres olajat öntsük rá. Helyezzük előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten kb. 20 perc alatt süssük készre.

Tálaláskor szedjük tányérba a rizottót, majd helyezzük rá a sült kelbimbót, és úgy kínáljuk.

Ezek is érdekelhetnek

Friss