Keress receptre vagy hozzávalóra
Recept feltöltés

Aranyhalunk: a ponty

Finom, hazánkban őshonos halfajta a ponty, ráadásul az aranyhal rokona. Húsa több figyelmet érdemelne, hiszen szinte csak karácsonykor esszük, kivéve persze, ha van horgász a családban.
Ponty a vízben

A tavakat, lassú folyású folyókat kedvelő ponty könnyen felismerhető apró bajuszkájáról és zömök testalkatáról, zöldesbarna színéről. Meglehetősen nagyra nő, a rekordpéldányok 30 kg felettiek, de a legfinomabbak a 2 kg körüli példányok. Aranyhasú, babajka, potyka néven is ismerjük a pontyot. Rokonságába tartoznak az aranyhalak és a különféle díszpontyok is. Akár 30 évig is elél, ívásonként több százezer ikrát rak le.


Ponty a világban

Már a rómaiak idején kiderült, hogy a ponty nagyon könnyen tenyészthető, az első példányok a Dunából származtak. A kereszténység terjedésével egész Európában elterjedt a ponty, a szerzetesek már a 14 században építettek pontyostavakat.

Érdekesség, hogy régen sózással, füstöléssel, szárítással is tartósították a pontyhúst, mely ma már inkább frissen fogyasztott, és a világ minden részén jelen van.

Ponty a konyhában

A ponty húsa könnyű és tápláló. A leggyakrabban folyami pontyot és a legkevesebb pikkelyű tükörpontyot lehet kapni, utóbbi zsírosabb lehet folyami társánál. Jól járnak azok is, akik a nagyra növő, finom húsú vadpontyot választják.

A pontyból készült fogásokhoz használhatunk friss pontyszeleteket és mélyhűtött halat is. A megmosott, megszárított pontyszeleteket érdemes negyed órára sóval befedni, amit az egyébként könnyű szerkezetű és egyébként ízetlen pontyhús gyorsan magába szív. A többi halhoz hasonlóan vigyázzunk: a pontyhúst könnyű szétfőzni, rövid elkészítési idővel kell számolni.

Ponty az asztalon

Ha ponty, akkor elsősorban a halászlé különböző fajtái jutnak eszünkbe, ki-ki a dunai vagy tiszai fajtákra esküszik, sok híve van a balatoni halászleveknek is.

A ponty nagyon finom szószokkal, zöldségekkel, a dorozsmai pontyot csuszatésztán tejfölös gombaszósszal tálalják.  Mostanában eltűnt az éttermekből, pedig nagyon finom a rácponty, mely lecsóval, burgonyával összesütve készül.

Karácsonykor nagy keletje van a rántott pontynak is. Grillezhetjük, fóliában megsütve is finom és készíthetünk belőle isteni zöldséges fogásokat is. Mint minden halhoz, a pontyhoz is jól illenek a magvak, boríthatjuk mandulával. A különlegességek kedvelői készíthetnek pontyból halkocsonyát vagy szőlős pontyot is.

A Mindmegettén majdnem száz pontyból készülő étel receptjét találjátok meg >>>

Hal római tálban

Hozzávalók 4 személyre:
1 fej hagyma
25 dkg csiperkegomba
1 gerezd fokhagyma
8 szelet hal (ízlés szerint ponty, fogas, pisztráng)
1 evőkanál vegyes szárított zöldfűszer (bazsalikom, zsálya, petrezselyem, stb.)
15 dkg bacon szalonna szeletben
2,5 dl száraz fehérbor
1 citrom leve
50 dkg brokkoli

Elkészítés: A római tálat kb. 15 percre hideg vízbe beáztatjuk. A hagymát meghámozzuk, felkarikázzuk. A gombát megtisztítjuk, és felszeleteljük. A fokhagymát átnyomjuk. A halat leöblítjük.
A halat belefektetjük a római tálba. Szétosztjuk rajta a hagymát, a gombát, és megszórjuk a zöldfűszerekkel. Ráfektetjük a szalonnaszeleteket. A bort összekeverjük a fokhagymával, sóval és borssal ízesítjük, majd a halra öntjük. Megcsepegtetjük a citromlével. Lezárjuk a római tálat, betesszük a hideg sütőbe, és 220 fokon (gázsütő 4. fokozat) 45 percig sütjük. A brokkolit megtisztítjuk, megmossuk, rózsáira szedjük, és kissé megborsozzuk. A sütési idő lejárta előtt 25 perccel a halra tesszük. Párolt vadrizs-rizskeveréket, és pirítóst kínáljunk hozzá.

Zöldséges halleves

Hozzávalók:
60 dkg pontyfilé
1 kisebb fej vöröshagyma
1 csokor vegyes zöldség
4 evőkanál olaj
1 evőkanál liszt
1 evőkanál ételízesítő
1-2 szál tárkony és borsikafű ( 1-1 kávéskanál szárított)
15 dkg mélyhűtött zöldborsó
1 evőkanál tárkonyecet
2 dl tejföl

Elkészítés: A halhúst megmossuk, ujjnyi széles csíkokra vágjuk, sóval, borssal meghintjük. A hagymát meghámozzuk, apróra vágjuk. A zöldségeket meghámozzuk, megmossuk, apróra vágjuk. Az olajon üvegesre pirítjuk a vöröshagymát. Rászórjuk a feldarabolt zöldségeket, és saját levében félpuhára pároljuk. A liszttel meghintjük, kicsit lepirítjuk, majd bő liternyi vízzel fölöntjük. Ételízesítővel, tárkonnyal, borsikafűvel ízesítjük, beleszórjuk a zöldborsót. Felforraljuk. Óvatosan a levesbe helyezzük a haldarabokat, és 5-6 percig főzzük. Végül tárkonyecettel és tejföllel pikánssá tesszük.

  • Kinyomtatom
  • Elmentem
  • Elküldöm
Promóció

Hozzászólások

Magenta99
Hát igen, nagyon finom - lenne - csak éppen aranyáron mérik grammját! Az ember örül, ha karácsonyra ki tudja gazdálkodni az árát (na meg olyankor kissé olcsóbb is).

Magazin