Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Angol csokoládétorta

60 perc
bonyolult
megfizethető
Hozzávalók
  • Hozzávalók:
  • A tortához:
  • 6 tojás
  • 30 dkg étcsokoládé
  • 4 evőkanál cukor
  • 1 csomag vaníliás cukor
  • 12,5 dkg vaj
  • 25 dkg magozott meggy
  • A zseléhez:
  • 25 dkg magozott meggy
  • 2 teáskanál étkezési keményítő
  • 2 evőkanál cukor
  • 1 kávéskanál őrölt fahéj
  • fél dl víz
  • A tálaláshoz:
  • vaníliafagylalt

Elkészítés

Elkészítés: A csokoládét a vajjal megolvasztjuk, majd annyira hagyjuk hűlni, hogy kézmeleg, de még folyékony legyen. Közben 4 tojást kettéválasztunk, a fehérjéket 2 evőkanál cukorral kemény habbá verjük. A sárgákhoz hozzáadunk még 2 egész tojást, és a maradék cukorral és vaníliás cukorral kihabosítjuk. Hozzáadjuk a vajas csokoládét és a meggyet, elkeverjük. Beleforgatjuk a fehérjehabot, majd kivajazott tortaformába simítjuk és 180 fokra előmelegített sütőben kb. 30 perc alatt megsütjük. Akkor jó, ha a belseje még kissé folyós.

Közben egy vastag fenekű lábasban elkeverjük a keményítőt a vízzel, hozzáadjuk a meggyet, cukrozzuk és ízesítjük, majd felfőzzük az egészet, hogy besűrűsödjön.

A tortát langyosan nem lehet szépen szeletelni, de mi nem bírtuk kivárni, hogy kihűljön... Még langyosan nekiláttunk, megöntöztük a zselével, 1-1 kanál vaníliafagyival gazdagítottuk. Tényleg nagyon-nagyon finom volt!

Megjegyzés

Nigella Lawson receptje, citrusfélék és rum nélkül, meggyel. A zselét én találtam ki, mivel elfelejtettem visszatenni a meggyet a fagyasztóba, és valamit kezdeni kellett vele. Olyan egyszerű és finom, hogy szavak nincsenek rá...

További receptek és fotók a Mandula konyhai kalandjai blogban! >>> - mandulakonyha

Ezek is érdekelhetnek

Friss