Keress receptre vagy hozzávalóra
Hirdetes
Recept feltöltés

A válság nem létezik! 2.rész

A hazafelé vezető út utolsó órái borzalmasak voltak. Sorolom a történteket: lekéstük Franciaországban a csatlakozást, a váróteremben összegyűlt magyar utasoktól és egy fehér nadrágos Gucci bőrtáskás sznob látványától, harsány telefonálásától szabályos sokkot kaptam.
Hirdetes

Amikor gépünk a kifutón várt, és magyarul is elhangzott a szokásos biztonsági tájékoztató, már sápadtan, szótlanul, magamba roskadva ültem, és meg sem hallottam Katát, aki egyfolytában pumpálta belém: "Meglátod, nem lesz olyan rossz, jó lesz, ne aggódj már!” Hiába igyekezett! Hazajönni tíz év után a világ végét jelentette számomra.

Kavargott minden az agyamban: biztosra vettem például, hogy a magyar közlekedés nincs felkészülve arra a "Sector 9"-es, 120 cm-es, hajó hosszúságú gördeszkámra, amit Nimród Antal (Los Angelesi producer, jól ismert műve a Kontroll, Elhagyott szoba) megtisztelő ajándékaként birtokoltam. Mellékesen megemlíteném, ez nem egy akrobata deszka, itt teljesen más élményről van szó: az őrült száguldásról!

Tele előítélettel érkeztem tehát haza, amit ehhez képest csupa jó dolog következett. Ferihegyről egy szuperkedves sofőr vitt minket haza Pasarétre, akit millió kérdéssel bombáztunk. Ő mindent szépen elmondott, és rögvest jobban éreztük magunkat. Tisztának, zöldnek láttuk a várost, szép autókkal, türelmesebb vezetőkkel. Az épületek lepusztultak egy kicsit, és a régebben jól menő üzletek omladozva várnak sorsukra, mégis az emberek látszólag vidámak, jobban élnek, szép házuk van, és minden barátunk azt meséli, honnan jött vagy hová utazik éppen, tehát pénzük is van. Feltűnő az általános tájékozottság. Bárhova lépünk, okos, naprakész emberekbe botlunk. Okos nép a magyar! A többi néphez képest túl okos.
 
Pár nappal később Kata hátproblémákkal orvoshoz fordult. Beutalóval a Gellértbe küldték gyógykezelésre. Az első masszázs és kezelés után megtudta, hogy a beutaló 15 alkalomra szól, és a hatalmas számla töredékét kell csak kifizetnie. Fantasztikus! Ez ám az ellátás!

Igazán érdekes és színes programok várják a közönséget. Amióta itthon vagyunk, egyre több gasztronómiai és egyéb hagyományőrző fesztivált látogatunk meg. Nagyon tetszik mind. Az árusok, képzőművészek hihetetlenül színes skálán vonultatják fel kínálatukat, ami rendkívüli kreativitásról tanúskodik. Sokat barangoltunk a világban, de sehol sem láttunk ehhez hasonlót. Az ételek választéka bőséges, viszont a kinézetük lehetne sokkal gusztusosabb is. A zsírban fulladozó, órákig rotyogó mócsingokat (tarja, kolbász, saslik) nevezem turistariogatóknak, de a palacsinta, a mákos-meggyes rétes, a kemencés lepény és a kürtöskalács szerintem mindenkinek a kedvence.
 
Gasztronómiai válságban vagyunk! - értesültem már Kaliforniában. Majd próbáltam megérteni, vajon mégis mire gondolhatnak azok, akik ezt híresztelik? Mi okozhatja ezt a türelmetlen, már-már mániákus útkeresést, amikor megvan szinte mindenünk, amit rendesen irigyel is tőlünk a fél világ? A Kárpát-medencét képekben láttam: a földet, ahol minden csúcsminőségben terem, a szürkemarhát, a mangalicát, a dolgozó kisparasztot (mert biztos van még olyan), a világ legfinomabb libamáját, paprikáját, gyümölcsét, zöldségét. Tisztában voltam vele, hogy addig, amíg a saját szememmel körbe nem nézek, nem kapok választ ezekre a kérdésekre, és nem tudom meg soha, hogy mi a fene itt a gond.

Hazaérkezésünk után kezdetként végiglátogattuk Kata pár régi kedvenc helyét. Számban olvadozó, életem legjobb borjú bécsijét ettem a Remízben, a libamájból két adaggal rendeltünk! A Polo Pub-ba egy kedves barátunk ötletére tértünk be, ahol megismertük Zsuzsa nénit, kitűnő juhtúrós sztrapacskájával egyetemben. A Náncsi néni túrógombóca kicsit megkeményedett az évek során, de a halászlé és a tojásos nokedli fantasztikus volt. A hatalmas fejes saláta pedig olyan, hogy soha rosszabbat ne egyek! A Gundelben az ebéd olyan volt, amire számítottunk: fenséges. Pincérünk visszafogott figyelmét és az élményt különlegesnek éreztük. A Dérynét valaki világszínvonalú étteremmé varázsolta! A mentaleveles, szőlőszemes bodzaszörp és a Chef is a kedvencem lett. Voltak olyan éttermek is, ahol nem sikerült ízletes ételt kapnunk, és találkoztunk olyan vendéglőssel is, aki pofátlanul felvizezte a babgulyásunkat, sőt, ehhez még erjedt gyümölcslevest tett az asztalunkra (ez egy Nágocshoz közeli kisfaluban történt).

De lényeg, hogy az első benyomás nagyon jó volt, a válság nyomát sem éreztük. Éttermeink lehetnének jobbak is, és törekedhetnének arra, hogy a magyar ételeinket egészségesebb, színesebb köntösbe öltöztessék. Használhatnának sokkal több zöldséget, zöldségből készült mártást, esetleg habot, és sok helyen megtanulhatnák ízletesen elkészíteni a külföldről, drága pénzért behozatott nyersanyagokat is.

Szerintem a magyar szakácsok is - mint minden magyar ember - kreatívak és rendkívül tájékozottak. Talán csak a megfelelő gyakorlat hiányzik, és persze: a megbecsülés!

Ezzel a Magyar Gasztronómia válságát megoldottnak tekintem!

Szeretnék rátérni gyorsan az édességekre: Budapest édesszájú város, a kínálat pedig világszínvonalú. Számos cukrászda kínál diabetikus süteményeket is. Voltunk a Jégbüfében, a Szépvölgyi cukrászdában a parfétorta lett a kedvencünk, a Fény utcai Augusztban a rizsfagyi. Egyébként a fagylalt magasan a legjobb Siófokon, a Flört Diszkó közvetlen szomszédságában, Katona Imre fagylaltozójában, de én Rákóczi túrós őrült vagyok, amiért akár most elindulnék Széplak-Felsőre, a Márta cukrászdába!

Siófokon találkoztam Varga Imre szakoktatómmal. Véletlenül történt, alig ismertünk egymásra, de aztán ennek örömére rögtön beültünk egy pofa sörre a Kálmán étterembe (ott dolgozik). Örvendezve hallgattam a sztorikat, és azt is, hogy a tanulói közül én voltam a legnagyobb csibész. Büszke lettem a kitüntető címre! Beszélgetésünk közben máris elterveztem, hogy "Az utolsó mohikán" címmel külön cikkel fogok majd tisztelegni Varga Imre filozófiájának. Garantálom, hogy ilyen karakterből nem sok futkározik már kishazánk vendéglátóegységeinek konyhaporondján. Ki ismerné a magyar gasztronómia pillanatnyi helyzetét jobban, mint egy olyan ember, aki a kezdettől fogva szakmabeli volt, tette és tanította a szakmát, az, aki egész életét a vendéglátásnak szentelte? Ezzel véletlenül sem szeretném felébreszteni édes álmukból azokat a nyugodtan hortyogó "öreg rókákat", akik már régóta nem részei a változásoknak.

Észrevettük-e egyáltalán azt, hogy éttermeinkből kezdenek kihalni a cigányzenészek? Azt hiszem, Budapesten négy vagy öt ilyen egység maradt csak! Jól emlékszem még azokra az időkre, amikor vendéglátásunknak és országunknak egyik legnagyobb vonzereje az volt, amikor a cigányprímás odalépett a vendég asztalához, és szépen, szolidan elhúzta a nótáját! Külföldön mindenki így emlékezik meg hazánkról: Puskás Öcsi, csípős goulash, cigányzene a cimbalmossal és a háttérben bugyután ácsorgó bőgőssel, hangulat, romantika. Országunknak régebben sokkal nagyobb varázsa volt. A hazatérő külföldi magyarok is a zenét hiányolják elsőként. Hova tűntek a cigányok? Nem éri meg az élőzene? Vagy nincs már pénze a vendéglősnek a fenntartásukra? Kevesebb a vendég, horribilis a jogdíj (azért én is értem)! De ennek ellenére a megoldás mégis csak az lenne, ha azok a kiváló művészek, akik olyan gyönyörűen bazseválnak, leporolnák a hegedűket, elővennék a nagybőgőt, és folytatnák azt, amiben a legjobbak a világon: Umca...umca....umcacca...

Országunk gasztronómiai helyzetét nem szidni kell, legyünk elégedettek a szakácsaink és az éttermeink kínálatával. Ne favorizáljuk - teljesen elfogultan -, hogy éttermeink világszínvonalú "fusion" konyhává változzanak, és mindezt úgy, hogy lelökjük az étlapról a hagyományokat, a magyaros konyhát! Ne legyünk mi is csak egy ország a sok közül, akik a tradícióikat, elődeik kedvelt ételeit elfeledték.

Megnyugvásként ismételném, hogy még mindig egészségesebb a kínálatunk, mint azon az országoké és azon konyhai kultúráké, melyek széthízott kárvallottjai lábukkal kaszálva döcögnek szerte Amerikában és egyre több helyen a nagyvilágban. Remélem, hogy nem ezt akarjuk vakon követni!

A mi dolgunk (szakácsoké, üzletvezetőké) az, hogy olyan vendéglátó- és konyhakultúrát terjesszünk, képviseljünk, aminek eredményeként olyan ételeket készíthetünk majd, amik ízletesek, szerethetők, biztonsággal fogyaszthatók, egészségesek és laktatók! És persze mindezt hangulatos és a hely jellegéhez illő környezetben. Tudom, hogy ezek már-már közhelyek, de ezt várják tőlünk a vendégeink, semmi egyebet!

 

  • Kinyomtatom
  • Elmentem
  • Elküldöm
Hirdetes

Hozzászólások

ani
Remek! Végre valaki a szépet és jót is észreveszi itthon és nem a "Nyugatot" dicsőiti. l4 évig éltem Angliában a számban az izek hazahoztak, rettenetes változás történt itt is, csak kérem szépen a TÜRELEM, MOSOLYGÁS lehetne több Máshol is betegek az emberek és van egyéb bajuk, de MOSOLYOGNAK! Igy tovább Ani
ani
Remek! Végre valaki a szépet és jót is észreveszi itthon és nem a "Nyugatot" dicsőiti. l4 évig éltem Angliában a számban az izek hazahoztak, rettenetes változás történt itt is, csak kérem szépen a TÜRELEM, MOSOLYGÁS lehetne több Máshol is betegek az emberek és van egyéb bajuk, de MOSOLYOGNAK! Igy tovább Ani
gaby
elvezettel es teljes egyutt erzessel olvastam az eddigi beszamolojat.köszönet erte.Meg nagyobb szimpatiat erzek a magyar konyha iranti eszre vetelevel szemben.amikor is emlekeztet bennunket ,hogy nem kell szegyellni a paprikas szinu eteleket,es a sok sok ertekekes fuszerjeinket ,hisz oly gazdag a magyar fuszerellatmany ,hogy szinte minden husetel es zöldsegetelhez adva van a sajat fuszerkinalata.
Szakadás
Én a merre továbbra lennék kiváncsi :)
cheflaszlo
köszönöm, hétfôn jön a folytatás
Szakadás
Ez tényleg jól sikerült, grat!
Mary
Na, ennek a szemelvénynek nagyon örülök. Végre valaki pozitívan kritikus! Gratulálok! Az alapanyagokról csak annyit: lehetőleg ne a supermarketekből töltsük a kamránkba a zöldségeket, gyölcsöket, hanem vegyük a kistermelőktől közvetlenül. Nagyobb kedvel termelnek, mi pedig friss-, jóízű-, ehető termékekhez jutunk. Hagyjuk ki a betyárokat a forgalmazásból!
Hirdetes

Magazin

Hirdetes
Hirdetes