A téli paradicsomleves varázsa

Az esetek többségében grenadírmars, alias krumplis tészta társult hozzá a menüben. A két eledel annyira összekapcsolódott a fejemben, hogy hosszú időbe telt, míg leválasztottam őket egymásról. A paradicsomlevest pedig testet-lelket felüdítő, lisztet, betűtésztát (hovatovább: csipetkét) messzire elkerülő, zamatos, fűszerekkel megbolondított  előétellé (hideg estéken pedig valóságos főétellé) alakítottam. Igaz, az általam készített leves köszönő viszonyban sincs az egykori menzai változattal, amit akkoriban mégis lelkesen kanalazgattam, keresgélve benne az ABC betűit…

A paradicsomleves gazdagságát a zamatos paradicsom adja. Nyár végén a legízletesebb, mikor jó érett paradicsomokból komoly kínálat van a piacon. A friss paradicsom a hozzáadott hagymával, fokhagymával, friss fűszerekkel olyan szövetséget alkot, melynek egyértelműsége, hitelessége, megkérdőjelezhetetlen. Igen ám, de télen legfeljebb vitaminban igencsak szegény, napmeleget aligha érzékelt, drága, üvegházi, import áruk kornyadoznak a standokon, zöldségeseknél.

Szerencsére a paradicsom azon kevés zöldségfélék egyike, melynek a hőkezelés – főzés kevéssé ártalmas, sőt! Bár a benne lévő C-vitamin 100°C-on már rég elillant, de likopintartalma nem sérül a főzés során. Ez a vegyület felelős a paradicsom (no és persze a piros színű paprika, vérnarancs és még jó néhány piros bogyós zöldség, illetve gyümölcs) színéért, valamint azért a jótékony hatásért, amit a szervezetre antioxidáns hatásának köszönhetően természetes úton gyakorol: megvéd a fertőzésektől, megelőzi a daganatos betegségek kialakulását és még számos előnye van. Mivel nem vízben oldódó vegyületről van szó, olajat tartalmazó paradicsommártásban, levesben érvényesül csak igazán jótékony ereje.

De élettani hatásainak tudományos meggyőző erejét a konyhában legalább több tányérnyi nagyságrenddel előzi az a tulajdonsága, hogy a paradicsom és a paradicsommal készült fogás nagyon ízletes. Télen meg különösen sokat számít, hogy az elfogyasztott étel minden szempontból melegítő, erősítő legyen – színben, ízben, szervezetre gyakorolt hatásban egyaránt.

A jó minőségű lucullus paradicsomokból (másként: szilvaparadicsomból) készült konzervek, melyek tartalmát még az értékes napfény érlelte ízletesre, igencsak jó szolgálatot tesznek ilyenkor – no és ha már az emlékekről szó esett, bennük a nyár zamatos emlékei koncentrálódnak.

Ha a dobozos hámozott paradicsomokat sikerül némi napon szárított paradicsommal, valamint finom hagymával, fűszerekkel társítani, máris összeáll egy csodás leves, amiről senkinek sem jutnak eszébe laboratóriumi eredmények, menzai kalandok, hanem kanalazgatás közben egyszerűen átadja magát a melegségnek, finomságnak, no és a legkevésbé sem hiányolja belőle a tésztabetétet. (Aki mégis, nyugodtan tegyen bele, a lényeg, hogy ízlésének leginkább megfelelő legyen.)

A szárított paradicsom, melyet szintén a vastag húsú, alacsony víztartalmú fajtákból készítenek, beszerezhető olajban eltett, fűszerekkel gazdagított (némi tartósítószert, esetenként még színfokozót sem nélkülöző) vagy kimért, esetleg zacskózott, natúr kiszerelésben. Önmagában annyira sós, hogy nem érdemes rágcsálni. Olajba, forró vízbe áztatható felhasználás előtt, de levesnél ezt a fázist könnyedén megspórolhatja bárki. Mikor a domináns (tartósítást szolgáló) sós tulajdonság feloldódik az ételben, előtérbe kerülnek a szárított paradicsom igencsak gazdag aromái, ízei. Az olaj nélkül téliesített példányokat szívesebben használom, a vásárlásnál azonban vigyázni kell, mert előfordul, hogy a nem megfelelő tárolási körülmények következtében kiszárad, elveszti színét, s az egész egy sós cipőtalphoz válik hasonlatossá. Az élénk színű, puha példányokat rendszerint celofánzacskóba rakosgatom, és a hűtőszekrény zöldséges rekeszében tárolom – hónapokig kényelmesen, értékvesztés nélkül raktározhatók.

Míg nyáron, a friss paradicsomokból készült leves frissességével, semmihez sem hasonlítható aromájával, üdeségével verhetetlen, addig télen, a dobozból kikerült és a szárított paradicsomok koncentrált ízei teljesednek ki a levesben, varázslatosan feledtetve a januári zimankót.  

Téli paradicsomleves

Hozzávalók:
1 doboz hámozott konzervparadicsom a levével együtt
1 nagy evőkanál jó minőségű sűrített paradicsom
1 szál szárzeller
2-3 db napon szárított paradicsom
1 kisebb fej lila- vagy vöröshagyma
1 dundi gerezd fokhagyma
2 teáskanál szárított oregánó
½ teáskanál szárított, morzsolt kakukkfű
½ teáskanál őrölt rozmaring – természetesen, ha mindezekből akad az ablakpárkányon friss, még sokkal jobb a helyzet
1 nagy evőkanál olívaolaj
kb. 2 evőkanál méz
kb. ¾ l víz
só, bors – ízlés szerint
A tálaláshoz:
friss bazsalikomlevelek, ha épp nincs kéznél, szárított formában is megteszi, de elhagyható, kevés színes bors is remek hozzá.

Elkészítés: A hagymákat és a zellerszárat megtisztítom, a zellert és a paradicsomokat nagyobb darabokra, a szárított paradicsomot, hagymákat kis kockákra vágom. Olajon üvegesre pirítom a hagymákat, ha szárított fűszereket használok, azokat is beleszórom, majd hozzáadom a zellert, kevés vizet, majd néhány perc párolást követően a paradicsomsűrítményt. Sózom, borsozom, beleteszem a paradicsomokat, a paradicsom levét, felöntöm annyi vízzel, ami épp ellepi. Nagyjából 15-20 perc alatt készre főzöm. A paradicsom savasságát annyi mézzel ellensúlyozom, amennyitől nem lesz édes karaktere a levesnek, de megfelelő arányban érvényesül a sós-savanykás-édes ízhármasság. Ez nagyjából 2 evőkanálnyi, de aki édesebben szereti, nyugodtan tehet bele többet. Botmixerrel pürésítem. 

Nagyon gyorsan elkészül, finom, testet-lelket erősítő, melegséggel feltöltő leves – minden évszakban. Mivel hámozott paradicsomkonzerv és némi szárított paradicsom mindig akad itthon, az egyik gyakran napirendre kerülő leves, amiben már eszembe sem jut keresgélni az ABC-t.