Keress receptre vagy hozzávalóra

A sóról szólunk

A só története egyidős az emberiség történetével. A só gazdagságot jelentett, monopólium volt, háború dúltak érte.

A régi idők

Az ember a sót az ősidők óta kincsként kezeli. Az állatok elejtése közben, a tengerpartokon vagy források környékén bukkanhatott az első ember a vadállatok által is látogatott természetes sólelőhelyekre. A túléléstől a magas gasztronómiáig vezető hosszú úton indultunk el ekkor. Az ember agyagedényeket kezdett készíteni, az ezekben főtt húsokhoz még több sót illett tenni, így a só egyre fontosabb lett. Hamarosan megkezdődött a növénytermesztés és a vadállatok háziasításának folyamata. Az első kereskedelmi útvonalak valószínűleg az állatok legeltetésének csapásirányain alkultak ki, útban a friss tápanyagot biztosító legelőkre. Az állatokat az emberek is követték, gyakran magukkal szállítva minden értéküket, köztük a sót. A só birodalmakat hozott létre a sóbányák és kitermelőhelyek környékén élő szerencséseknek. Az első ilyen a Hallstatti Kultúrtáj, mely a mai Ausztria területén alakult ki a sóbányászatnak köszönhetően. Az itteni bányákban már az i.e 13. századból vannak sóbányászatra utaló emlékek. A hallstatt-dachsteini kultúrtáj a Világörökség része, érdemes ellátogatni ide. A következő nagy sóbirodalom az ötödik századtól: Velence. Az itteni lagúnák sója teremtette meg az anyagi alapot és gazdagságot a későbbi keresztes hadjáratok finanszírozására, hajóépítésre, fegyverek készítésére. A keresztesek háborúk során Velence olyan kereskedelmi koncessziókat szerzett, melyeknek köszönhetően később Európába kerülhettek a legfontosabb közel- és távol-keleti fűszerek.

Ipari Forradalom
A sót nehéz volt megtalálni, kitermelni és elszállítani. A királyok és az állam jelentős adókat róttak ki rá. Szerencsére az Ipari Forradalom után lényegesen egyszerűbbé vált a kitermelés és a szállítás is, így a só veszített az értékéből, cserében felértékelődött szerepe az iparban: a só két alkotórésze, a sodium és a chloride ugyanis a legfőbb alapanyag a műanyagok, klóros fehérítők, festékek, hajfestékek, gyógyszerek és fegyverek gyártásánál.

Mint az olaj

A só a korai civilizációkban olyan jelentőséggel bírt, mint napjainkban az olaj. Drága volt, nehéz volt hozzájutni, és igen nagy mennyiségre volt szükség, főleg a hidegebb égövben élők téli tartósítási igényei miatt. A só szinte a világ összes országában megtalálható föld alatti lelőhelyeken, a szabályt erősítő kivétel Japán, és Skandináviában is meglehetősen szegényesek a készletek. A só fontossága azért sem hangoztatható elégszer, mivel a főzésen és tartósításon kívül a bőrfestés, a fémöntés, a puskapor, a szappan, az üveg készítésenek, valamint a porcelánfestésnek is alapanyaga. Kimagasló fontossága volt a már letelepedett kultúrák életében, a só tette lehetővé a hosszú tengeri utakat és a birodalmak terjeszkedését. A sózott tőkehal nemcsak az óceánokat átszelő felfedezők, de a főníciai hajósok fő tápláléka is volt. Jelentősége főleg a hetedik századtól nőtt meg, amikor a katolikus egyház megtiltotta a pénteki húsfogyasztást.

Értékvesztés

A sziklákból bányászott sót extrém súlya miatt nehéz volt kitermelni és drága szállítani. A nagyobb sódarabokat kisebbre kellett törni, majd megőrölni kőből készült kerekek között. A só kincs volt: ha az asztalt nemes urak ülték körül, a sószórót mindig a főhelyre tették. A kiemelt vendégek a só közelében ültek, akik pedig a sótól távolabb foglaltak helyet, a kevésbé szerencsés rokonok és látogatók. Az Ipari Forradalom hozta meg a könnyű sókitermelés és az asztali só idejét. A bányászatot a ma is alkalmazott szippantásos eljárás váltotta fel. Forró vizet pumpáltak a bányába, ezzel kiolvasztva a sót, majd a vizet kiszippantották, és elpárologtatták a vizet. A só lassan elvesztette értékét, hiszen a savanyítást és a sós tartósítást felváltotta a hűtés, így a só asztali sóvá degradálódott, és a kispénzűeknek is elérhetővé vált.

  • Kinyomtatom
  • Elküldöm

Hozzászólások

Magazin