Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Itt a nagy szilveszteri virsliteszt: egy saját márkás bécsi vitte el a pálmát!

Egy pillanatra volt időnk szusszanni a nagy karácsonyi hajtás után, de sokáig nem volt esélyünk lazítani, mivel egyből nyakunkon a szilveszter, ami végképp egy igazi eszem-iszom, dínom-dánom ünnepség. Az újévet éltető hupákolás egyik fontos pontja, hogy milyen virslivel is köszöntjük a 2017-es esztendőt.

Az éjfélkor fogyasztott virslinek különösebb, misztikus legendája nincsen: talán azért szolgáljuk fel ilyenkor, mert laktató, és alkohollal kellemesen befűtve is jóízűen lehet fogyasztani. Két virslikategóriát már kipipáltunk, a sajtosat és a klasszikus natúr virsliket elemeztük, így idén a bécsi virslik kerültek célkeresztbe.

A bécsi és a frankfurti virsli között sokan nem tesznek különbséget, pedig az előbbit úgy a 18. századtól jegyzik a történelemkönyvek, míg az utóbbit már a 13. századtól ismeri az emberiség. Lényeges eltérés a húspép összetételében van, mivel a bécsibe kerül marha és sertés is.

Nagy tesztek és étteremkritikák a Mit ettem ma oldalán >>> 
Karát

Illatra egy igazi sertésvirsli, amihez egy csöpp füstösség társul. Kóstolva kiderül, hogy a héja közepesen roppan, viszont az ízében megjelenik egy sós irány, ami nem kifejezetten kellemes. Állagra nehéz megtalálni az ideális állapotot, sikerült egyszer egészen puhára főzni, máskor pedig a közepe enyhén kemény maradt. A legjobb az lenne, ha kerülne rá egy útmutató, hogy pontosan mennyi ideig kell főzni.

Adatok: sertés 76%, marhahús 8%, 400 gramm, juhbeles, 599 ft

Wiesbauer

Megmagyarázhatatlan módon, a neve bizakodásra ad okot. A héja tökéletesen ropog, a vastagsága is ideális, ilyen téren minden rendben van vele - ám illatra és ízre is kong az ürességtől, akár egy ízetlen húspép, aminek semmi köze a sertéshez vagy éppen a marhához. Utóízében egy körömnyi füstösség van, ami megmenti az ízetlen megjelöléstől.

Adatok: sertés 80%, marha 4%, 400 gramm, 749 ft

MUSTÁRTESZT! A NAGY MÁRKÁK LEALÁZTÁK A TELJES MEZŐNYT >>> 
Privát

A csomagolása szerint ez iszonyat roppanós kellene, hogy legyen. Illatra üres, akár egy Balaton-parti diszkó télen. Semmi füstösség, semmi húsra utaló jel - pont, mint egy jól átfőzött, köbméternyi hegyi levegő. Állagra pépesebb, a héja pedig az áhított ropogós szintet aligha tudja megütni.

Adatok: sertés 60%, 200 gramm, 349 ft

Tesco

Illatra egészen rémisztő, csak a háttérben érezni a nagyon enyhe, füstös irányt. A marha kicsit beleszól az ízvilágba, de végül a sertés mindent visz. Állagra kifejezetten puha, hiába, a juhbél egyáltalán nem hajlandó roppanni. Van egy rossz, mesterséges utóíze az egésznek, nem igazán javallott.

Adatok: sertés 60%, marha 10%, juhbeles, 400 gramm, 669 ft

TESZT! HOLTVERSENY AZ ELSŐ HELYEN A KETCHUPOK VERSENYÉN >>> 
Dulano

Főzés után különösebben más illatvilágot nem érzünk, mint a sertéshús jellegzetes aromáját, virslibe préselve. Bőre juhbeles, de egyáltalán nem akar roppanni, ez, akár egy hagyományos virsli. Állagra puhább, közelít a pépes jelleg felé.

Adatok: sertés 85%, juhbél, 400 gramm, 899 ft,

Linessa

Elkészítés után kellemesen füstölt illat árad belőle, a húsnak szinte semmi jele. Roppan, amikor megszúrjuk. Állagra meglehetősen masszív. A sokadik másodperc után megjön a sertés virsli ízvilág. Színre kicsit sápadt, amúgy egészen rendben van.

Adatok: sertés 83%, 400 gramm, juhbél, 899 ft

TESZT! POZITÍVAN CSALÓDTUNK A ROSTOS NARANCSLEVEKBEN >>> 
Zimbo

Illata van. viszont ami árad belőle az előbb hasonlít egy curryvel beszórt akármire, mint virslire. Állagra a héj remekül ropog, viszont a belső kicsit kemény marad, pedig isten a tanúnk rá, sokat próbálkoztunk, hogy miként lehet ideálisra főzni, vagy melegíteni.

Adatok: sertés 60%, marha 20%, 400 gramm, 709 ft

Kométa

A mezőny szolárium bajnoka, mivel enyhén pirosas árnyalatban úszik minden szálja. Közelről valóban érezni a füstös illatot benne, de nem olyan intenzív, hogy a mellettünk lévő ellen-szilveszteri buliban is megérezzék majd. Állagra pépes, de szerencsére, erős héja jól összefogja, ropogóssága egészen rendben van. Kóstolva megjön a sertéshús jellegzetes íze, ami igazán megosztóvá teheti.

Adatok: sertés 80%, bükkfával füstölt, 400 gramm, 979 ft

TESZT! VÉGRE EGY TORTILLA CSIPSZ, AMI IGAZÁN SÓS, KUKORICÁS ÉS ROPOGÓS! >>> 
Pikok

Kifejezeten füstös illatú, jó szagolgatni, ami jóleső bizalommal tölt el minket már a kóstolás előtt. Színre viszont olyan, akár a vérnyomás nélküli nagymama. Kóstolva is megmard az erőteljes füstösség, ami mellé egy enyhén sós, sertéshús ízvilág kapcsolódik. Állagra a közepesen ropogós fajta, maga a húspép viszont eléggé laza, egy fokkal lehetne tömörebb, amúgy korrekt áru.

Adatok: sertés 80%, juhbél, 500 gramm, 999 ft

Bécsi - Aldi

Illatában megvan a virslis jelleg, de sajnos füstösségnek egy pillanatnyi nyoma sincsen. Kóstolva picit sósabb, mint a nagy átlag, de ez még remekül kordában tartható némi öntettel. Állagra ropog, úgy közepes szinten, a belseje viszont egy fokkal pépesebb, mint kellene.

Adatok: sertés 76%, marha 8%, 400 gramm, 949 ft

AZ EGYIK KÓSTOLÁS UTÁN NEM ALUDTUNK NAPOKIG - ÍME A TESZTCSAPAT ÉVÉRTÉKELŐJE >>> 
Krásno

Illatra egyértelműen a mezőny kakukktojása, ennek érezni illatán, hogy a baromfi van benne túlerőben. Állagra sokkal lazább, mint bármi, ez tipikusan az, ami szinte elolvad az ember szájában. Füstösségnek nyoma nincsen, egy kicsit mű ízű is lesz a végére. Ne ezzel csábítsuk a VIP vendégeket majd szilveszter előtt.

Adatok: baromfi 50%, sertés 25%, 664 gramm, 597 ft

Spar

A zabi gyerek, amiről semmit nem tudunk meg, mivel kimérős a pultban, így nem kerül rá címke. Első harapásnál egy karakteres roppanásban részesít minket, ezen pontja bizony irigylésre méltó a többiek számára. Ízében olyan hatalmasat már nem alakít, kicsit mintha baromfi is keveredne bele, de szinte biztos, hogy nem csak sertésből készült. Kicsit füstölni kellene, és akkor bizony igencsak jó virsli kerekedne belőle egy pillanat alatt.

Adatok: 293 gramm, 788 ft, semmi info

Baroni

Illatra egészen megnyugtató, mint egy rendes virsli. Sajnos, a kóstolásnál kicsit pislákolni kezd a csillag fénye, mivel valamilyen ízfokozó érződik benne, elég intenzíven, ami módosítja az egész virsli ízvilágát. Állagra nagy ropogósságról nem beszélhetünk, a pép pedig kellően masszív.

Adatok: sertés 60%, marha 5%, 200 gramm, 279 ft

TESZT! KÉT NAGY MÁRKA ÉS EGY MEGLEPETÉS A LEGJOBB MAJONÉZEK KÖZÖTT >>> 
Ítélet

Eléggé szomorú, hogy az eredeti bécsi virsli receptet sokan nagy ívben kerülik, és nem tesznek bele például többfajta húst. Persze, az is lehet, hogy csak nem tüntetik fel, de talán erre kisebb az esély. Valahol megnyugtató, hogy olyan virslibe nem futottunk, amitől elment volna a kedvünk a virslievéstől évekre, a többség egészen jól szerepelt.

Az első helyre a Pikok került, aminek intenzív, erőteljes füstös íze minden tesztalanyt meggyőzött. A második helyre a SPAR prémium kimért bécsi virslije került, melynek íze és állaga szinte hibátlan, ehhez a háttérben érzünk egy kevéske füstös hatást is. A harmadik helyre a Linessa került. Állaga, roppanósága és kimért füstössége együtt győzte meg a virslire éhes tesztalanyokat.

A kerülendő szekcióba most a Tesco terméke jutott igazán, aminek ízében sok természetes dolog nem találni, kifejezetten laboratóriumi virslinek lehet titulálni - csak úgy, mint a Krásnot.

A NAGY VIRSLITESZT! KIPRÓBÁLTUK, MELYIK ÉRI MEG AZ ÁRÁT >>> 
NAGY SZILVESZTERI VIRSLITESZT: KIDERÜL, MELYIK SAJTOS A LEGJOBB! >>> 

Ezek is érdekelhetnek

Friss